Hírek Makó

Kilencen tettek állampolgársági esküt a városháza nagytermében

Az idei évben így már összesen több mint ötvenen tettek ünnepélyesen állampolgársági esküt és vehették át a honosítási okiratot a városban.

Mint Czirbus Gábor felidézte, 2010 májusában a második Orbán-kormánynak szinte az első döntései közt szerepelt, hogy a határon túli magyaroknak visszaadja azt, ami egyszer az övék volt, az állampolgárságukat.

– Én nagyon üdvözöltem ezt a döntést, hiszen tudjuk, hogy nagyon sok honfitársunk él a határainkon kívül, és ez által visszakaphatnak valamit. Nyilván nekik minden nap meg kell küzdeniük azért, ami az övék, a magyarságukért, és bátran felmerik vállalni, határon túl is, nagyon nehéz körülmények között, hogy ők magyarok. Én ezért csak elismerően tudok róluk beszélni, és számomra egy nagyon nagy megtiszteltetés, hogy az állampolgársági esküket Makó városában én bonyolíthatom le – emelte ki az alpolgármester. Mint hozzátette, a mai napon kilencen tettek esküt, az idei évben pedig 53-an kaptak állampolgárságot a városban.

navigate_before
navigate_next

– Felemelő érzés, amikor együtt mondjuk az eskü szövegét és aztán átadhatom a honosítási okiratot, és az a kézfogás, az a csillogó szem, az magáért beszél – emelte ki Czirbus Gábor, aki az eskü előtt Makót, a makoveczi épületeket és a Hagymatikumot is figyelemébe ajánlotta az esküt tevőknek.