Makó Színes

Négy csillag, öt év, beteljesült álmok – születésnapját ünnepelte a Glorius

Fél évtizede nyitotta meg kapuit Makó központjában a Grand Hotel Glorius. A négycsillagos szálloda a jubileumról zenés vacsoraesttel emlékezett meg, amelyre barátaikat, legrégebbi dolgozóikat és üzleti partnereiket hívták meg. A rendezvényen Takács Nikolas énekelt a vendégeknek.

2014. szeptember 12-én fogadta első vendégeit az art deco stílusban épült szálloda, amely a város impozáns, történelmi épületében született újjá. Az eredetileg Arad-Csanádi Takarékpénztárként, majd Kállai kollégiumként funkcionáló ingatlanból békebeli eleganciát tükröző szálláshelyet alakítottak ki, a 20-as, 30-as évek nagyvilági hangulatát modern minimalizmussal elegyítve. A Glorius megjelenése mérföldkő volt a város szálláshelyeinek palettáján, hiszen kialakításával és kiemelkedő szolgáltatásaival egy új kategóriát teremtett a régióban. Megálmodója és létrehozója Bodrogi Ferenc volt. – Gyorsan és tartalmasan telt ez az öt esztendő. Fontos, hogy most megálljunk és értékeljünk azért, hogy előre tekinthessünk. Zömében teljesültek azok az elképzeléseink, amelyek életre hívták a Gloriust. Örülök, hogy most együtt ünnepelhetjük az elért eredményeket – mondta köszöntőjében a vásárhelyi Bodrogi Bau Kft. ügyvezető igazgatója, aki ajándékot is adott át legrégebbi dolgozóinak.

navigate_before
navigate_next

A Grand Hotel Glorius étteremmel, kávézóval, konferencia-központtal, wellnessrészleggel és remek kilátást nyújtó terasszal rendelkezik. Vigadója és toszkán hangulatú belső tere páratlan helyszínt biztosít családi ceremóniáknak, esküvőknek, céges rendezvényeknek.  Az exkluzív környezet kényelmes praktikussággal is társul, így nem meglepő, hogy a látogatók hamar felfedezték a Grand Hotel Gloriust, amely megnyitásától kezdve sikeres. –  Úgy vélem, sikerült az erre az időszakra kitűzött célokat beteljesíteni. Ezen az úton szeretnénk a továbbiakban is haladni – tájékoztatott Csábi Mihály. A direktor szerint a legjobb visszajelzés a működésükről az, hogy egyre ismertebb a szálloda nem csak a régióban, hanem az országban is, számos visszatérő vendégük is van.

navigate_before
navigate_next

Az értékesítési vezető emellett hangsúlyozta, szeretnék, ha az itt élők is egyre jobban felfedeznék maguknak a szállodát, ezért aktívan bekapcsolódnak a város életébe. Az év utolsó napján például a szállóvendégek mellett, a makóiaknak és térségben élőknek is lehetőségük van a Gloriusban szilveszterezni– tudtuk meg Jakab-Bereczky Edit Tündétől.

A szülinapi esten Takács Nikolas koncertje után az ünnepelt tortájából mindenki részesült; a vendégsereget a Jaffa Trio zenekar szórakoztatta. 

navigate_before
navigate_next