Hat év után emeltek építményadót Makón

Makói tulajdonú céget nem érint, hogy a makói képviselő-testület tegnapi rendkívüli ülésén megemelte a 2013 óta változatlan mértékű vállalkozási építményadót.

Húszmilliós Mercedes kisbuszt fogtak Kiszombornál

A magyar rendőrök a német hatóságok által körözött gépkocsit foglaltak le a Csongrád megyei határátkelőhelyen. Egy bosnyák férfi jelentkezett kilépésre még tegnap 20 óra 25 perckor egy Mercedes-Benz V-250 típusú mikrobusz vezetőjeként a Kiszombor Közúti Határátkelőhelyen. Az ellenőrzés megállapította, hogy az autó szerepel a körözési rendszerben, azt a német hatóságok keresik. A rendőrök a 20 […]

Halmágyi Pál: Ideje, hogy a valós képet lássuk Erdei Ferencről Makón is

A nyugalmazott múzeumigazgató szerint a makóiak nagyrésze nem ismeri a teljes pályáját Erdei Ferencnek, pedig mára a történészek álláspontja egyértelmű vele kapcsolatban. A politikus egyértelműen segítette a kommunistákat, nagyon kevesen tudtak róla, de tagja volt a magyar Kommunista Pártnak is.

Majd félmilliárdot csaltak el az algyői cégek ügyvezetői

A Csongrád Megyei Főügyészség indítványt tett a nyomozási bírónak, hogy rendelje el annak a két férfinak a letartóztatását, akik két algyői székhelyű gazdasági társaság ügyvezetőjeként követtek el bűncselekményeket. A megalapozott gyanú szerint a két, algyői ipartelepen székhellyel rendelkező gazdasági társaság a 2016. év tavasza és a 2017. év vége közötti időszakban az általános forgalmi adó […]

Aranytörzskönyves teheneket avattak a Ménesbirtokon

Egy avatás mindig ünnep a telep életében a 11. majorban ismét aranytörzskönyves Holstein-fríz szarvasmarhákat avathattunk. – osztotta meg a hírt közösségi oldalán a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt.