Hírek Térség Top

Torta volt a földeáki garázsvásár főnyereménye

A Nagyimaraton részeként garázsvásárt rendeztek ma délután a földeáki könyvtárban, ahová bárki elvihette fölösleges vagy saját készítésű dolgait, melyekből bárki szemezgethetett. A szív alakú faliórától a horgolt angyalkáig mindent kínáltak az eladók. A tombola főnyereménye pedig egy torta volt.

Az nem mondom, hogy rendszeresen rendezünk garázsvásárt a könyvtárban, de szokott itt ilyen lenni, hogy amit otthon a helybéliek kinőttek, vagy éppen házi kézműves dolgokat készítettek, azt ide el tudják hozni – mondta Farkas Sándorné könyvtáros. Hozzátette: nagyik mellett, apukák és anyukák éltek a lehetőséggel. – Nagyon szeretjük, hogy bejönnek a könyvtárba az emberek, s ez is egy alkalom erre. Ez a nap a nagyi maraton program része. Ugyanis már délelőtt 10 órától jöttek ide a könyvtárba a földeáki nagyik, hiszen maratoni rendezvény ez a mai. Délelőtt az advent hangulatában kézműveskedtünk. Fali díszt készíthettek a résztvevők, majd volt egy kis ebéd. Mindkettő önköltséges programként – sorolt a nap programjait Farkas Sándorné.

Saját készítésű horgolt angyalkákkal, hóemberekkel és készült erre az alkalomra . – Ezeket a fenyőfadíszeket erre az alkalomra, azaz a garázsvásárra most horgoltam. Azaz az angyalkákat, a hóembereket és a pohár alátéteket és csillagocskákat is – mutatta Tóth Etelka.

– Most mindegyikből tízet hoztam el, de amikor nekiállok, annyit horgolok belőlük, ahányhoz éppen kedvem van. Azóta horgolok, mióta nyugdíjas vagyok, azaz huszonöt éve – árulta el a követező születésnapját december 6-án azaz éppen Mikuláskor ünneplő Etelka néni. Ahogy azt is, hogy nem csak a horgolótűket forgatja mesterien, de szívesen és gyakran utazik. Az idén már öt helyen is járt, még Franciaországba is eljutott…

navigate_before
navigate_next

A garázsvásáron egyébként tombolajegyeket is lehetett venni. A főnyeremény egy torta volt.

***

A földeáki könyvtárban egyébként december 7-én, azaz jövő szombaton délelőtt 10-től rendezik meg a Katica-napot, Molnárné Gardi Katalin aranyanyu és meglepetésvendége részvételével.