Hírek Térség Top

Varga Péter képviselői munka helyett csak levelez az apátfalvi testülettel

A ma délutáni apátfalvi testületi ülésen felülvizsgálták a cigány és a román nemzetiségi önkormányzatokkal korábban kötött szerződéseket is. Döntöttek arról hogy egy, a magyarcsanádi önkormányzattal közös top-os pályázat keretében 40 sörpadot vásárolnak. És kitértek a még esküt sem tett és az eddigi ülésektől is távol maradt Varga Péter képviselő, a testületnek is elküldött levelére.

A testület módosította az Apátfalvi Szociális Alapszolgáltatási Központ szervezeti és működés szabályzatát, majd képviselők felülvizsgálták a roma és a román nemzetiségi önkormányzatokkal korábban kötött szerződéseket. A cigány nemzetiségi önkormányzat a Rákóczi utca 30. szám alatt, míg a román a községházán biztosít helyet és állja a tárgyi és technikai feltételeket valamint rezsiköltségeket.

A TOP-os, a Helyi közösségek fejlesztése Apátfalván és Magyarcsanádon pályázatra három árajánlatkérőtől kértek árajánlatot 40 garnitúra sörpadra. A rendezvényekhez szükséges sörpad garnitúrára, a legjobb, 883 ezer 920 forintos árajánlattal a békéscsabai OBI Hungary Retail Kft. ajánlatát fogadta el a testület – a bíráló bizottság ajánlatának megfelelően.

Az ülésen Szekeres Ferenc számolt be az előző ülés óta történt legfontosabb történésekről. Kiszely Jánosné elmondta, többen megkeresték a Maros utcáról, hogy mikor lehet ismét térkövet igényelni a járdák javításához. Szekeres Ferenc elmondta, míg a piac és a saját járdaprogramhoz nem biztosítjuk a kellő térkövet, addig nem.

Maros utca – Nagyköz kereszteződésére elsőbbségadás kötelező táblákat szeretnének. Szekeres Ferenc elmondta, kettőre is szükség van, s ezeket hamarosan felszerelik, de tükröt is szerelnek a Rákóczi és Hunyadi utcák sarkára – ezek beszerzése folyamatban van.

Czigeldrom-Korom Zoltán az Ady Endre kátyúzására kérdezett rá. Azt mondta, hogy a hideg beállta előtt jó lenne elvégezni. Szekeres Ferenc elmondta, folyamatban van.

Varga Péter képviselő levélben fordult a polgármesterhez, a testülethez és az Apátfalvi Hírmondó szerkesztőségéhez. 2019. novemberi számában miért nem jelenhetett meg a képviselői munkájával kapcsolatos „Dolgozni jöttem a testületbe, nem háborúzni!”

Szekeres Ferenc elmondta, ő is azt szeretné, ha Varga Péter valóban dolgozna a testületben, ugyanis sem az alakuló, sem a két rendkívüli és a mai rendes ülésen sem vett részt, és még képviselői esküt sem tett.

– Egy hónap alatt nem sikerült leülni leülnie dolgozni, ha neki tényleg Apátfalva az első, akkor tisztelje meg a szavazóit, hogy leteszi az esküt, s dolgozzon is a faluért. A távolmaradását igazolnia kellene – erősítette meg a jegyző a polgármester szavait. Szekeres Ferenc azt mondta, hogy a levél nem a valóságot tartalmazza. – Ne használjuk már kampány célra a helyi újságot, hiszen vége van a kampánynak – mondta.

– Felhívták a figyelmem, hogy komoly nehézségekkel küzdenek az óvoda dolgozói – idézte Varga Péter levelének egy részét – Luczó Anikó, az Apátfalvi Bíbic Óvoda vezetője, aki valótlanságnak nevezte az állítást, mellyel Varga Péter ráadásul nem is kereste meg.

Szénási Hanna jegyző elmondta, hogy Farkas János magyarcsanádi polgármester kezdeményezte a közös hivatal működését, melyhez várhatóan Nagylak is csatlakozna.