Hírek Térség Top

Nyelvészkednek és jogászkodnak is az új képviselők

Időnként meglepő képviselői felvetésekkel is foglalkoznak a képviselő-testületek tagjai. Erre a legutóbbi két példa a múlt pénteki ambrózfalvi, csanádalberti, nagyéri és pitvarosi képviselők közös ülésén történt, de volt ilyen a kiszombori alakuló ülésen is. Dehát a képviselőknek ez az egyik dolga, hogy kérdezzenek, tájékozódjanak.

Az ambrózfalvi, csanádalberti, nagyéri és pitvarosi képviselő-testületek múlt péntek esti nagyéri közös ülése elején Moravszki Gábor pitvarosi képviselő azt javasolta, hogy az előterjesztésben szereplő „minibölcsőde” szót – helyesen – külön, azaz „mini bölcsődé”-nek írják.

A pedagógus diplomákkal (tanítói, illetve matematika szakos tanári felsőfokú oklevéllel rendelkező) képviselő jelezte, hogy a fenti kifejezés helyesírásáról beszélt már intézményvezetővel is, aki megerősítette, hogy a minibölcsőde kifejezést helyesen külön, azaz mini bölcsődének írják.

Az ülésen az esetleges vitát megelőzve Csjernyik Zoltán, Csanádalberti polgármestere azt ígérte, hogy a helyesírási szabályoknak megfelelően módosítják a kifogásolt kifejezés helyesírását.

Nos, mint azt Csjernyik Zoltántól megtudtuk, már meg is kérték a Magyar Tudományos Akadémia nyelvészeti bizottsága állásfoglalását. Azt a választ kapták, hogy ebben, azaz az intézménynévben egybe írandó a minibölcsőde szó, azaz az jól szerepelt az előterjesztésben olvasható társulás nevében.

Ugyancsak ezek az ülésen Dócza László (Pitvaros) képviselő többek közt azt mondta, hogy tudomása szerint november 20-ára kellene átadni a pitvarosi Egészségházat, de szerinte az nem lesz kész erre az időpontra. Azt kérdezte, hogy láthatná-e a szerződést, hogy meg tudja, van-e benne kötbér kikötve?

Radó Tibor Pitvaros polgármestere erre elmondta, az Egészségház iratai pedig a községházán megtekinthetők.

Dócza László képviselő egyénként két alkalommal is jelezte Radó Tibor polgármesternek, hogy szeretné, ha listát kapna arról, hogy kiktől bérel földet a pitvarosi önkormányzat, illetve kik bérelnek földet az önkormányzattól.

– Az egyik alkalom a községháza folyosóján volt, a másik a nagyéri péntek esti a négy önkormányzat közös ülésén. Bár felajánlottam Dócza László képviselőnek, hogy a pitvarosi községházán megmutatom az Egészségház építési szerződését, illetve a földbérleteket, eddig egyikért sem jött be hozzám a hivatalba – mondta érdeklődésünkre Radó Tibor, Pitvaros polgármestere.

A kiszombori testület október 30-i alakuló ülésén Endrész Erzsébet és Bajnóczi János képviselő is kérték, hogy a testület módosítsa a szervezeti és működési szabályzatát. Endrész Erzsébet a módosításban a körzetek kialakítását kérte, de Kárpáti Tibor jegyző válaszából kiderült, hogy ilyeneket nem lehet kijelölni. De a szervezeti és működési szabályzatot bármikor módosítani lehet.

A települési képviselőknek egyébként a megyei kormányhivatal egyébként oktatást tart, a legfontosabb, a képviselő munkájukat érintő tudnivalókról. Igaz ezen önkéntes a részvétel