Ezen a héten kezdték meg az önkormányzat által 70 éven felülieknek adott utalványok házhoz vitelét a képviselők a körzetekben. Kovács Sándor ezt panaszok begyűjtésével is összeköti.

– Idén 414 utalványt kell elvinnem a 70 év feletti időseknek, jól is haladok vele. – mondta el portálunknak Kovács Sándor. Az önkormányzati képviselőnek általában besegít a felesége is, így eddig már több mint száz nyugdíjasnál jártak.

Szerinte egyébként azért is fontos, hogy a képviselők személyesen vigyék ki az utalványt, mert így egyszerre egy házhoz menő lakossági fórum is lesz belőle. Meghallgatják a kéréseket, panaszokat is, és ebben minél hamarabb igyekeznek segíteni is.

 

 

Az utalványok esetében a címletekre is figyelt az önkormányzat, 10 db ezer forintos jegy van benne, így azt több helyen is fel lehet használni, és nem kell egyszerre nagyobb összeget egy helyen otthagyni. Az Edenred utalványt, amely az Erzsébet utalványt váltotta egyébként Makón számos helyen be lehet váltani, a legtöbb bolt már a bejáratnál, matricával is jelzi, hogy elfogadják.

 

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest