Hírek Makó

Megújult a körzeti orvosi rendelő Makó-Rákoson

Több mint hat és fél millió forintból újult meg a Makói úton található körzeti orvosi rendelő Makó-Rákoson: a rossz állapotban lévő rendelő nemcsak kívülről, hanem belülről is megszépült.

Mint Farkas Éva Erzsébet elmondta, 2010 óta a magyar kormány közel nyolcszázmilliárd forintnyi beruházást, illetve infrastrukturális és humán erőforrásra vonatkozó fejlesztést valósított meg az egészségügyben Magyarországon, ezzel párhuzamosan 2014 óta Makó Város Önkormányzata az egészségügyi intézményeinek fejlesztéseire törekedett, eszközbeszerzésekkel, illetve humán erőforrás bővítésével is segítséget nyújtott.

Felidézte, 2015-ben, amikor a gazdaságfejlesztési programjukat megalkották, akkor a képviselő-testület arról is döntött, hogy az általa működtetett háziorvosi rendelőket megújítja városi szinten, hiszen ezek több évtizedes lemaradást tükröztek. 2015-től felmérést indítottak az épületek állagára vonatkozóan, 2018-ban pedig átadhatták a Justh Gyula utcai felnőtt háziorvosi rendelőt, az idei évben a Justh Gyula utcai gyermek háziorvosi rendelőt, illetve védőnői szolgáltatást nyújtó épületet. A polgármester kiemelte: a legnagyobb beruházás az egészségügy területén az egészségügyi háziorvosi rendelők tekintetében a Kálvin utcai háziorvosi komplexum, ahol többek között fogorvosi szolgáltatást is nyújtanak majd a korszerű épületben, illetve egy gyógyszertár is helyet kap. Emellett a kórházhoz köthetően is több fejlesztés megvalósult, akárcsak a Hollósy Kornélia utcai épületben – mutatott rá a polgármester.

– Makó-Rákosra vonatkozóan egy sajátos helyzet áll fent a háziorvosi rendelőre vonatkozóan, hiszen a tulajdonos a Szeged-Csanádi Egyházmegye, ennek egy részében valósul meg a háziorvosi járóbeteg ellátás, a praxisnak a finanszírozója a királyhegyesi önkormányzat, az üzemeltető pedig a Makó-Rákosi lakosság végett Makó Város Önkormányzata – fogalmazott Farkas Éva Erzsébet a rendelő kapcsán, amelynek felújításához háromoldalú megállapodás megkötésére került sor. A beruházáshoz Makó Város Önkormányzata az idei évi költségvetéséből 6 millió 620 ezer forintot különített el.

– Nagyon szépen köszönöm mind az önkormányzatnak, mind pedig a kivitelezőnek, hogy egy ilyen kis községben ilyen gyönyörű, színvonalas, a mai előírásoknak megfelelő rendelőt alakítottak ki. Tudjuk nagyon jól, hogy a népességnek a száma csökken, egyre több az idős lakos, de azért nekik is szükségük van arra, egy biztos támpontra, ahová tudják, hogy el tudnak jönni rendelési időben, ahol meg tudjuk őket vizsgálni, gyógyszert tudunk kiírni – fogalmazott dr. Dobó Magdolna. A körzeti háziorvos a sajtó érdeklődésére elmondta, a rendelés hetente egy alkalommal, szerdánként van 11:30 és 12:30 között, a gyógyszereket pedig Királyhegyesen és Makón tudják kiváltani a betegek. Az ő praxisához pedig körülbelül 42-45 beteg tartozik, rendelésenként pedig 4-5 beteg szokott megjelenni, akik között vannak mozgáskorlátozottak is, így az elkészült akadálymentesített bejáró is tökéletesen megfelel.

Mágori András önkormányzati képviselő örömét fejezte ki a beruházás kapcsán és hogy a Fidesz-KDNP jelölte polgármester és a többségi testület nem engedi el a külterületen élők kezét. Mint elmondta, Dr. Dobó Magdolnától és Farkas Éva Erzsébettől azt hallotta, hogy hamarosan egy vállalkozó Makó-Rákoson egy ABC-t nyithat, amelynek köszönhetően esetleg a gyógyszer is elérhetővé válik majd, így ezért sem kell majd Makóra utazni.

Mészáros István, a SAPI-VILL Bt. ügyvezetője a kivitelezés kapcsán úgy fogalmazott, hogy borzasztó állapotban volt az épület, amely legalább 30 éves lemaradásban volt. A munkálatok során nyílászárókat, hidegburkolatokat cseréltek az oldalfalon, aljzaton, gépészetet újítottak meg, mindazáltal a megfelelő villamoshálózat kialakítását tették meg. A kinti részen betonozásra is sor került, járdát és a mozgássérülteknek megfelelő bejárási lehetőséget alakítottak ki, a munka pedig mintegy három hetet vett igénybe.