Hírek Külföld

A spanyol lapok szerint a választás kimenetele súlyosbítja a patthelyzetet

A választás megismétlése felesleges volt, és kimenetele súlyosbítja a belpolitikai patthelyzetet Spanyolországban – értékelték a legnagyobb spanyol országos napilapok az előző napi voksoláson született eredményeket hétfőn.

Az ABC konzervatív újság Pedro Sánchezt okolta, akinek köszönhetően “Spanyolország jövője még bizonytalanabbá vált”. Továbbá azt is felrótta az ügyvezető szocialista kormányfőnek, hogy a szeparatista nacionalizmus megerősödött a választásokon, mivel a katalán és baszk pártok több mandátumot nyertek, mint legutóbb. Így a baloldal most még inkább tőlük függ – mutatott rá.

A lap szerint az eredmény a győzelem ellenére kudarc a három mandátumot vesztő Spanyol Szocialista Munkáspártnak (PSOE), amiért Sáncheznek vállalnia kell a felelősséget. Kiemelte: Pablo Casado, a konzervatív Néppárt (PP) elnöke vezetése megszilárdult nemcsak pártjában, hanem a jobbközép élén is, de a bevándorlásellenes VOX sikere reflexióra kell, hogy késztesse a PP-t is. A legfontosabb azt megtudni, hogy mit várhat Spanyolország ettől a parlamenttől – vélte az ABC.

“Ugyanott vagyunk, ahol voltunk” – írta véleménycikkében a La Vanguardia katalán napilap, rámutatva, hogy a jelenlegi helyzet nem sokban különbözik attól, amely az április választások után kialakult.

Az újság szerint ahogy akkor, most is elengedhetetlen, hogy a pártok elfogadják: a politikai spektrum töredezett, párbeszédre vannak kötelezve, illetve arra, hogy olyan megállapodásokra jussanak, amelyek lehetővé teszik az ország kormányzását.

A La Vanguardia cikke abban bízik, hogy a pártok megegyezési készsége most jobb lesz, mint korábban, mert senki sem “tapsolna” egy rövid időn belüli újabb választásnak. Az El País baloldali újság szerint a “bénultság” leküzdéséhez fel kell tárni egy olyan minimumprogram lehetőségeit, amely lehetővé teszi a kormányzati ciklus megkezdését. A tárgyalási készség ennek tartalmáról pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy a parlament haladéktalanul teljesítse alkotmányos kötelességét egy kormányfőjelölt megválasztásával.

Noha pártja három mandátumot veszített, továbbra is Pedro Sánchez, a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) főtitkára az egyetlen vezető, aki egyáltalán többséget képezhet – írta a lap, amely az Állampolgárok (Ciudadanos) liberális középpártot okolta, amiért az előző parlamenti ciklusban elutasította a kormányzati együttműködést a szocialistákkal.

Értékelése szerint a szigorú büntetés, amelyet a választók szabtak ki rájuk, nem kompenzálja a stratégiájuk okozta kárt, amely lerombolta a politikai közepet és az intézményekben szélesre tárta az ajtókat egy olyan erő számára, mint a VOX.