Makó Színes

Szakmák testközelből

Pályaorientációs délelőttöt szervezett a makói SZIGNUM az 5-6. évfolyamos tanulóknak. A szombati munkanapon a négy helyi középfokú iskola kínált szakmákat és képzési lehetőségeket.

Tanévenként minden alapfokú oktatási intézménynek tartania kell pályaválasztást segítő alkalmakat, amelyek szervezéséről rendelet határoz. Ez a feladat összhangban van a makói Szent István Egyházi Iskola célkitűzéseivel is, ahol rendszeresen tart a témában egyéni konzultációkat és közös megbeszéléseket szakember. Korábbi évben szülők és öregdiákok számoltak be oktatási élményeikről és munkájukról, így nyújtva hiteles példákat és tanácsokat, tavaly pedig a mostanihoz hasonlóan már konkrét szakmák és képzések iránt próbálták felkelteni az érdeklődést az előadók.  A Szent István Egyházi Általános Iskolában Makó mind a négy középiskolája bemutatkozási lehetőséget kapott, amivel szeretnék a fiatalok helyben tartását is elősegíteni.

A Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola elsősorban a rendészet valamint a közszolgálati, az egészségügyi és szociális témájú területeket ajánlotta a diákok figyelmébe. A szakmák kellékeiből ízelítőt is hoztak, amelyeket kipróbálhattak a gyerekek.

navigate_before
navigate_next

A HSZC Návay Lajos Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma termében elsősorban a turisztikát népszerűsítették a fiatalok körében játékos és ügyességi feladatokkal.

 

navigate_before
navigate_next

 

 Az interaktív délelőtt további helyszínein a Galamb József Mezőgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskola, és a Makói József Attila Gimnázium mutatta be tanulmányi palettáját. Előbbi nem csak Helyi Diák Termékeivel és filmes anyagokkal készült, de egy traktort is bemutatott az iskola udvarán, amellyel megismerkedhettek a tanulók.

navigate_before
navigate_next