Belföld Hírek

A pestszentlőrinci vezetés első lépése is a fizetés megduplázása volt

A XVIII. kerületi új, baloldali városvezetés sem nevezhető szégyenlősnek, hiszen Szaniszló Sándor vezetésével máris 100 százalékkal megemelték a saját képviselői tiszteletdíjaikat, és eltörölték a tiszteletdíj plafonját is – írja cikkében a Pesti Srácok. Az eset nem egyedi, tendenciának nevezhető, hiszen ahogy arról szintén beszámoltunk, a szomszédos Pesterzsébeten a választás után azonnal széteső, ellenzéki többség első intézkedésként komoly fizetésemelést szavazott meg magának, innentől kezdve 411 ezer forintot kapnak a képviselők. De arról is írtunk, hogy a Zuglóban polgármesterré lett Horváth Csaba olyan előterjesztést tett, amely felhatalmazta volna, hogy akár több száz millió forint közpénzről egymaga határozhasson. Az eset nyilvánosságra kerülését követően kipattant botrány miatt egy nap alatt vissza is vonta az előterjesztést. 

A már rendkívül kiéhezett, és most hatalomra kerülő ellenzéki polgármesterek és képviselő-testületek nem sokat gondolkodtak, több helyen is arcátlan módon szinte azonnal fizetést emeltek maguknak, nem is rejtve véka alá, hogy milyen céllal vállaltak közfeladatot. 

Így esett a XVIII. kerületben is, ahol az ellenzéki – korábban szocialista – Szaniszló Sándor vette át a stafétát a két ciklusig a kerületet vezető fideszes Ughy Attilától. Szaniszló nem új a kerületi politikában, hiszen már 2010-et megelőzően alpolgármesterként segítette az ingatlanpanamában és adósságban úszó szocialista városvezetést. 

Kiesett tehát kilenc év, most azonban újra együtt a banda, sőt a Jobbik egyetlenegy fős frakciója is az elvtársak szekerét tolja, jöhetnek a népbarát intézkedések – írja Pesti Srácok.

Dámsa József, a Fidesz XVIII. kerületi önkormányzati képviselője foglalta össze, hogy mi történt a képviselő-testület alakuló ülésén: a 100 százalékkal megemelt képviselői tiszteletdíjak biztos rendkívül fontosak a kemény munkához, ahogy az is, hogy minden évben automatikusan emelkedjen ez az összeg.

Itt fontos megemlíteni, hogy az elmúlt harminc évben a teljes ciklusban azonos mértékű volt a tiszteletdíj, de hát tudjuk, van mit bepótolni. Elhanyagolható apróság lehet az is, hogy Szaniszló Sándor polgármester magához ragadta a területek szabályzási tervének előkészítését. Ebből az következhet, hogy építési vállalkozókkal, befektetőkkel nem a szakiroda egyeztethet a területeken felépíthető lakások számáról, hanem Szaniszló Sándor polgármester.

De itt még nem ér véget az új rend kezdőlendülete: a pestszentimrei részönkormányzat létszámát 11-ről 7 főre csökkentették. Ezzel kiszorították a baloldal által állandóan védeni kívánt civil szervezeteket.

A szabadság, testvériség és egyenlőség hármas jelszavához hűen, harminc éves hagyományt felrúgva az ellenzéki polgári oldal nem kapta meg a Pénzügyi-Ellenőrzési Bizottság és a Testületi-Ügyrendi Bizottság vezetését, ami a hatékonyabb ellenőrzést szolgálta.

Ha azt nézzük, hogy az első képviselő-testületi ülésen ennyi munkát végeztek el az új városvezetők, rendkívül hatékony és szorgalmas folytatásra van kilátás, és ahogy látható, semmilyen erkölcsi gátlás nem szabályozza és akadályozza szerte az országban a balliberális erőket. Leplezetlen harácsolás, kiszorítás, bosszú jellemzi a megújulni képtelen baloldalt és pantagrueli étvággyal zabálják fel, amit mások teremtettek elő. Gondolkodás nélkül röhögnek bele azok arcába, akik megszavazták őket, semmit sem változtak, talán csak éhesebbek és gátlástalanabbak lettek. Írja végezetül a cikk.

 

 

De nemcsak Pestszentlőrincen szabadult el az újdonsült ellenzéki városvezetés, hanem a közeli Pesterzsébeten is, ahol a képviselő-testületben lévő ellenzéki többség első intézkedéseként komoly fizetésemelést szavazott meg magának, innentől kezdve 411 ezer forintot kapnak a képviselők.

Az MSZP, a DK, az LMP, a Párbeszéd és a Jobbik képviselői szavazták meg a béremelést, aminek következtében bruttó 411 ezer forintra nőtt a helyi politikusok fizetése.

A Magyar Nemzet információi szerint mindezért cserébe a Párbeszéd négy, az LMP három, a Jobbik két külsős bizottsági helyet kapott, a Jobbiknak pedig még egy tanácsnoki pozíciót is adtak úgy, hogy ezeknek a pártoknak csak egy-egy önkormányzati képviselője van. A lapnak nyilatkozó Fidesz–KDNP-s képviselők elhatárolódtak az ellenzékiek által hozott döntéstől.

Vasárnap az Átlátszó írta meg, hogy Horváth Csaba, Zugló frissen megválasztott polgármestere nem mindennapi előterjesztésekkel készült a mai, egyébként első képviselő-testületi ülésre. Ezek szerint úgy módosította volna a képviselő-testület szervezeti és működési szabályait (SZMSZ), hogy egymaga döntést hozhatott volna a képviselő-testület hatáskörébe tartozó szinte bármely ügyben, ha a kérdést halaszthatatlannak minősíti. Több száz millió forintos ügyekben a képviselő-testület hozzájárulása nélkül határozhatott volna.

Miután a hír megjelent, a szocialista politikus felháborodottan és ingerülten reagált a történtekre közösségi oldalán, hazugsággal vádolva meg a Soros György által (részben) finanszírozott portált.

“A cikk címében foglalt állítás szemenszedett hazugság. … Szemenszedett hazugság az is, hogy a polgármester százmilliós ügyekben dönthetne önállóan, erre eddig sem adott, és a jövőben sem ad lehetőséget az SZMSZ. A polgármesteri jogkörben hozott döntések elsősorban kötelezettség-vállalással nem járó döntések.” – írta.

Ehhez képest hétfőre a “Védjük meg a közbizalmat!” felütésű posztjában már arról írt, hogy nem terjeszti a képviselő-testület elé a szóban forgó előterjesztést. “A közbizalom helyreállítása érdekében a szakmai szempontoknak megfelelő SZMSZ-módosítást visszavonom, hogy elejét vegyem a további rosszindulatú politikai támadásoknak.” – fogalmazott közösségi oldalán a Karácsony Gergely örökségét nyakába vevő polgármester.