Biztonságban az ünnep alatt is

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a társszervekkel együttműködve mindenszentek és halottak napja körüli időszakban is kiemelt figyelmet fordít a közbiztonsági, bűnmegelőzési és közlekedésbiztonsági feladatok ellátására. A személyes jelenlét mellett hasznos tudnivalókat tartalmazó szórólapokkal is segítik a tájékozódást – írja a police.hu.

A pesterzsébeti DK és MSZP első dolga az volt, hogy megemelték a saját fizetésüket

Pesterzsébeten a baloldali többségű képviselő-testület első intézkedéseként húsz százalékkal megemelte az önkormányzati képviselők bérét. Emellett a kerületben máris felbomlott az ellenzéki érdekszövetség. Az összefogásból kihátráló Momentum Mozgalom városházi pozíciókhoz segítette a helyére álló Jobbikot – írja a Magyar Hírlap.

A Soros-birodalom folytatja a bevándorlásellenes magyar nemzeti kormány elleni támadást

A New York Times Soros György lapja, ami folytatja a bevándorlásellenes magyar kormány elleni támadást – írja közleményében a Kormányzati Tájékoztatási Központ arra reagálva, hogy Soros blogja, a 444 lebukott azzal, hogy egyik szerzője NYT-ba írt cikkét úgy mutatta be, mintha azt az Egyesült Államokban írták volna – írja az Origo. A közlemény szövege:

Orbán Viktor: Magyarország és Szlovénia is pontosan tudja, mi az, hogy migráció és ellenőrizetlen határátlépés

Magyarország és Szlovénia sorsközösségben van, mindkét ország pontosan tudja ugyanis, mi az, hogy migráció és ellenőrizetlen határátlépés – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Budapesten, miután tárgyalt Marjan Sarec szlovén kormányfővel – írja az Origo.