Belföld Hírek

Gyorsabb, kiszámíthatóbb lesz a közigazgatási bíráskodás

A kormány úgy döntött, hogy nem vezeti be a szervezetileg elkülönülő közigazgatási bírósági rendszert, ám egy most készülő törvénytervezet gyorsabbá és kiszámíthatóbbá teszi a közigazgatási bíráskodást – mondta az igazságügyi miniszter csütörtökön az MTI-nek.

A kormány még tavasszal döntött úgy, hogy határozatlan időre elnapolja a szervezetileg elkülönülő közigazgatási bírósági rendszer felállítását. Komoly szakmai vitát követően a kormány úgy látja, hogy a bíróságot meg kell óvni a felesleges vitáktól, ezért megtartaná az egységes bírósági rendszert, nem lesz önálló közigazgatási bírósági szervezet – közölte Varga Judit.

A most készülő törvénytervezet – minimális átalakítás mellett – világos keretet biztosít majd a közigazgatási bíráskodásnak, gyorsítja a jogorvoslatok lezárását, és kiszámíthatóbbá teszi a joggyakorlatot – emelte ki a miniszter.

A tervezetet az Országgyűlés őszi ülésszakán benyújtják a parlamentnek. A közigazgatási bíráskodásra vonatkozó kormányzati elképzelések megfelelnek az európai és nemzetközi normáknak, a Velencei Bizottság is elfogadhatónak minősítette azokat tavasszal, kiállt tehát minden jogi próbát, ezért a kormány döntésében a nemzetközi vita nem játszott szerepet – mondta.

A törvénytervezet szerint a polgárok érdekeit jobban kiszolgálni képes jogorvoslati fórumrendszert alakítanának ki, a mostani szerteágazó közigazgatási jogorvoslati rendszer helyett. A tervezet egyértelműbb és világosabb kereteket ad, és egységesebbé teszi a bírói joggyakorlatot is – ismertette.

A részletekről szólva elmondta: tovább szélesedik azon ügyek köre, amelyek esetében a hatósági eljárás egyfokú lesz, és ezután közvetlenül bírósághoz lehet fordulni a sérelmezett közigazgatási határozat ellen. A közigazgatási bírósági felülvizsgálati rendszer pedig kétszintű lesz: első fokon a megyei törvényszéken lehet megtámadni a sérelmezett határozatokat, majd – a törvény által biztosított esetekben – ezután lehet a Kúriához fordulni jogorvoslatért – számolt be róla Varga Judit.

A miniszter közölte: a törvénytervezetben szerepel az is, hogy a bíróságok ítélkezésének egységesítése érdekében nemcsak a közigazgatási, hanem a büntető és a polgári ügyszakban is közvetlenül a Kúriához lehet majd fordulni, jogegységi eljárást kezdeményezni, ha egy jogkérdésben valamely bíróság eltér a Kúria döntésétől.