Hírek

Késelésig fajult a vita a migránsok között Bihácson

Napok óta nő a feszültség a városban, hiszen a balkáni útvonalon egyre többen érkeznek, miközben egyre drasztikusabb módszerekkel próbálják bezáratni a helyiek a legális és illegális táborokat – közölte az M1 Híradója.

Mint a hirado.hu írja: már egy hete tart a hatóságok akciója, az összes olyan migránst összegyűjtik Bihácson, akik köztereken, vagy az elhagyott házakban húzták meg magukat. A bevándorlókat a Vucjak sátortáborba viszik.

A táborban azonban hónapok óta rossz a helyzet. Nincs kiépített infrastruktúra, elterjedtek a betegségek, a sátrak pedig nem alkalmasak arra, hogy a migránsok itt töltsék a telet. Az állapotokon tovább rontott az is, hogy a bevándorlók másfél napig nem kaptak vizet a várostól. A bihácsi polgármester ugyanis közölte, egy fillért sem hajlandó már erre költeni.

A táborban így érezhetővé vált a feszültség, kisebb összetűzések is történtek, az önkéntesek biztonságára a rendőrségnek kellett vigyáznia. Kedden aztán mégis megjelent egy lajtoskocsi, az Una Sana Kanton ugyanis átvállalta a költségeket.

A migránsok azonban továbbra is elégedetlenek.

Bosznia észak-nyugati részébe továbbra is folyamatosan érkeznek a migránsok. A környék befogadótáboraiba azonban már nem engedik be az újakat. A tulajdonosaiknak azt is megtiltották, hogy meghosszabbítsák a nemzetközi migrációs szervezettel kötött szerződésüket, amely november közepén lejár.

A hatóságok addig is próbálják kontroll alatt tartani a helyzetet. A házirend betartására kötelezik a migránsokat, ami azt jelenti, hogy csak meghatározott időben és csak kisebb számban hagyhatják el a központot.

A feszültség egyre nő, szerdán egy incidens is történt a Bira tábor közelében:

egy pakisztáni migráns megkéselte társát,

a férfit kórházba kellett szállítani.

A térség migrációval foglalkozó operatív törzse a héten a migránsok mielőbbi elszállítását sürgette. Egy több mint ötven kilométerre fekvő, főleg szerbek lakta település határába vinnék őket. Ebbe viszont az ott élők nem akarnak beleegyezni. A helyi polgármester az M1-nek azt mondta, minden létező eszközzel meg fogják akadályozni, hogy ide hozzák a migránsokat.

Milorad Dodik boszniai szerb elnök pedig kijelentette, hogy a szerbek területén nem lesz semmilyen befogadó központ.

 

Forrás: hirado.hu | Borítókép: illusztráció