Hírek

Kezelhetetlen a helyzet a bihácsi táborban

Kritikus a helyzet Bihácson. A boszniai város polgármestere megunta, hogy két éve több ezer illegális bevándorló táborozik a városban, mostantól a bihácsi vízmű nem visz vizet a helyi befogadótáborba. A polgármester szerint csak ezzel a drasztikus lépéssel lehet elérni, hogy eltűnjenek a bevándorlók a környékről, akik mióta ott vannak, megkeserítik a város lakóinak életét – számolt be az M1 Híradója.

Mint a hirado.hu írta hétfőn: üres műanyagpalackkal a kezükben indultak meg reggel a migránsok a Vucjak táborból a legközelebbi települések felé.

Reggel ugyanis hiába várták, nem érkezett meg az a lajtoskocsi, amely eddig naponta 20 ezer liter vizet vitt nekik, mindezt ingyen.

Mivel hétfőn már nem tudták megtölteni üvegeiket, így a közeli házakba kopogtak be, hogy honnan kérjenek segítséget. Közben máris arról beszéltek, nem értik az intézkedést, hiszen szerintük joguk van az ellátásra.

„Nem kapunk több vizet, mert nem jött az autó. Eddig minden nap teát is osztottak nekünk, most már azt sem” – panaszkodott egy pakisztáni férfi.

A bihácsi polgármester a múlt héten döntött arról: minden támogatást megvonnak az ott várakozó bevándorlóktól. Szerinte ugyanis a helyzet 2 éve nem változik, Bihács teljesen magára maradt a migráció problémájával. Sem a bosnyák kormány, sem az Európai Unió nem foglalkozik a válsággal. Ezért drasztikus lépést jelentett be.

A polgármester mostanra be is tartotta ígéretét. Megszűnt a vízellátás a táborban. Suhret Fazlic hétfőn úgy fogalmazott, befejezték a finomkodást: Bihács mostantól egyetlen fillért sem költ a migránsokra.

„Nem szeretném a bihácsiak pénzét tovább erre költeni. Ezért leállítottuk a vízszállítást. Ha bárki azt gondolja, hogy ez probléma, – hozzáteszem én is ezt gondolom – de bárki megoldhatja ezt úgy, hogy fedezi a költségeket. Mi két éve szenvedünk itt Bihácson és csak azt hallgatjuk, hogy mi a humánus és mi nem az…” – fogalmazott hétfőn a város polgármestere.

Közben a segélyszervezetek is korlátozták tevékenységüket.

Főtt ételt már nem, csak száraz élelmiszercsomagot osztanak a bevándorlóknak.

Azt is napi egy alkalommal.

A migránsok ellátására eddig átszámítva mintegy 750 ezer forintot költöttek naponta, ez az összeg azonban mostantól jóval kevesebb lesz. A Vörökereszt titkára szerint ugyanakkor az intézkedés nem megoldást, hanem további gondokat hoz majd.

„Láthattuk, hogy a migránsok máris elindultak a települések felé, tehát szerintünk ez főként a helyiek számára jelent majd problémát. Erre ők is reagálni  fognak. Ami a tábort illeti a vöröskereszt munkatársai még inkább nyomásnak lesznek kitéve”  – fogalmazott Selam Midžić, a bihácsi Vöröskereszt titkára.

Járványveszély

A döntés miatt sokan aggódnak. Hétfőn egy katonai helikopter is megjelent a helyszínen. A táborba pedig megérkezett a kanton egészségügyi minisztere is, aki elmondta: migránsok között már most olyan fertőző betegségek terjednek, mint a rühesség vagy a TBC.

„Higiéniai és járványügyi szempontból nagy problémák vannak. És a helyzet napról-napra rosszabb. Most szerencsénk van a jó idővel, de hamarosan beköszönt a tél. Jelenleg itt most 700 migráns van, de néhány nappal ezelőtt ez a szám elérte 2500-at vagy akár a 3000-et is. Ilyen feltételek mellett pedig, nehéz megállítani egy járványt” – fogalmazott Nermina Ćemalović egészségügyi miniszter.

Elmondta: hepatitis B és AIDS-es betegeket is diagnosztizáltak már a táborban.

Mindeközben Una Sana Kanton migrációs válsággal foglalkozó operatív törzse rendkívüli ülést tartott Bihácson.

Azt kérték az illetékesektől: zárják be a Vucjak tábort, és a migránsokat pedig hivatalos központokba szállítsák át. Emellett felkérték a bosnyák vasúti társaságot, hogy függesszék fel a Szarajevó és Bihács közötti járatot, azzal ugyanis százával érkeznek a bevándorlók.

Mivel a megbeszélésen a központi kormány, így a meghívott nemzetvédelmi miniszter nem vett részt. Döntés nem született, vagyis marad a patthelyzet.

Bosznia Hercegovina északnyugati részében év eleje óta több mint 36 300 bevándorlót regisztráltak. A migránsok eddig a hivatalos adatok szerint több mint 160 bűncselekményt, és mintegy 200 szabálysértést követtek el, valamint legalább 600 incidenst okoztak.

Kezelhetetlen a helyzet

Muci Attila a közmédia tudósítója elmondta, hogy a mostani eset is megmutatja azt, mi történik egy országgal, amely sokáig tétlenül szemléli az illegális migránsok beáramlását. Elmondta, hogy kezelhetetlenné vált a helyzet, és most még több befogadóközpontot kellene létesíteni, hogy az érkező embereket el tudják helyezni.

A bihácsi központ nagy terhet ró a lakosságra és fennáll a járványveszély is – tette hozzá. Az elmúlt héten mintegy 400 illegális bevándorló érkezett Szerbiába. A helyi hatóságok arra panaszkodnak, hogy nagyon rossz állapotban érkeznek a migránsok, akik többsége afgán és pakisztáni, sokan közülük rühesek.

 

Forrás: hirado.hu | Borítókép: MTVA