Blog

Őszülőben

A legizgalmasabb évszak napjait éljük. Még laza öltözetben szemléljük a természet téli álomra készülődését; fantasztikus színekkel és ezer csodával végleg búcsúzik tőlük a nyár. Elköszönünk mi is a felhőtlen napoktól.

Kicsit olyanok vagyunk, mint a falevelek, amik bár érzik a változást és még ragaszkodnak ágaikhoz, de tudják, lassan el kell engedni azt, ahogy eddig volt. Ez a dolgok rendje és nincs mit tenni: eltelik minden és megtelik minden.

Az ősz azért jó, mert lelassít és elgondolkodtat. Még ha nem is akarnánk tudomást venni a változásról, ha térdig gázolunk az avarban, vagy sétálunk a temetőben, meg, ha már fázósan köszönt ránk a reggel – érezzük, elindult valami, amit lehet, nem vártuk és még késleltetnék, maradjon, de nem lehet.

Az ősszel sok mindent elveszítünk. Leginkább az illúziót, hogy ami jó volt és szép, az örökké tart. Oda a tavasz reménysége és a nyár pezsgése is. Ez olyan érzés, mint amikor egy kedves barátot veszítünk el és vele együtt lezárul valami bennünk is. Tisztában vagyunk azzal, mit adtunk egymásnak és mit vitt el tőlünk a távozásával. És azt is tudjuk, hogy bár az élet megy tovább, de már nem leszünk ugyanazok, mint akkor, ott és együtt. Valami lezáródott, amit vágytunk és megéltünk. Nem biztos, hogy úgy, ahogy szerettük volna, de már vége.  Nem tudom, másnak is vannak-e borúsabb, mélázós gondolatai mostanság, úgy hiszem igen, és azt is, hogy ez teljesen rendben van. Hogy minden körülvevő szépség mögött ott van egy pici szomorúság és a veszteség érzése. És ilyenkor jobban a közelünkben érezzük azokat, akiktől már el kellett búcsúznunk, megüt egy rég elveszett illat vagy feltolul egy emlék, egy hang vagy kezünkbe kerül egy elfeledett tárgy a pakolászás közben.

Én szeretem az őszt. Mert már nem késztet bolondságokra, mint a tavasz és nem hagy békén, mint a nyár.  Változtatni akar; hogy nyugodjak le és figyeljek. Magamra és még inkább másokra. Hogy a kuckózás ne jelentsen begubózást és a nekem van, ne terelje el a figyelmem mások szükségéről. Szerintem az ősz sokat tanít – ha hagyjuk neki. Persze, nem történik tragédia, ha csak átrobog rajtunk, mint már annyiszor tette. Mert persze ott van a gesztenye, a süni, a sülő tök és alma illata, a forró gesztenye a kezünk között, a kandalló előtti téblábolás és előkerül a sál meg lehet újbort is kóstolni. A korai sötét bentre csalogat, és már jólesik csak kifelé szemlélődni.

Itt vagy, ősz, megint.

És az érzés, hogy majd elmúlik minden. Ez is.