Belföld Hírek

A termékenység növelése Európa sorskérdése

Demény Pál György: Nem teheti meg egy kormány sem, hogy azt mondja, a demográfia magánügy, kérdés, milyen arányban emelhető még a családtámogatás mértéke.

Sokakat nem izgat, ha lecserélődik Európa lakossága, részben azért, mert túlzottan optimistán ítélik meg a bevándorlók asszimilációjának sikerességét, részben mert a nagymértékű bevándorlás szolgálja a gazdasági és politikai céljaikat – nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Demény Pál György közgazdász, demográfus, az MTA külső tagja. A Magyar Szent István Renddel kitüntetett tudós szerint egyes országok a gazdasági érveket egy azokhoz simuló politikai ideológiával támasztják alá.

– Mi a véleménye az Orbán-kormány július elején bevezetett családvédelmi akciótervéről?

– A családvédelmi akcióterv alternatív, a már ismerős programok megtartása mellett korábban még nem alkalmazott innovatív programelemek bevezetését jelentette. Családtámogatásra az Orbán-kormányok 2010 és 2018 között is sokat fordítottak, gyakori értelmezés szerint ez tornázta fel a teljes termékenységi arányszámot 1,26-ról 1,49-re, ami biztató, de nem elégséges eredmény. A népességszám és egy nem túlzottan elöregedett korstruktúra hosszú távú fenntartásához jóval magasabb, legalább 2,1-es arányszám elérése és fenntartása szükséges. Ennek megfelelően a családtámogatás további erősítése volt várható, még nagyobb politikai hangsúllyal és lehetőleg megemelt anyagi ráfordítással. Ezt tükrözik a júliustól érvénybe lépett intézkedések és amelyek még ezeket követni fogják.

– Mitől alternatív és innovatív az akcióterv?

– Az új elemek jellemző vonása a tradicionális családformát előnyben részesítő szelektivitás és a magánbankrendszer által folyósított, de az állam által szavatolt hitelek felhasználása, amelyek visszafizetése és kamatszintje a megszületendő gyermekek számától függ. Az új intézkedések eredményét nehéz előre megbecsülni, talán ezért is ideiglenesek: néhány évre szólnak az ígéretek. Örvendetes volna, ha az új intézkedések hatásának kiértékelése az elkövetkező években pozitív eredményt hozna. Ugyanakkor problémának érzem, hogy a támogatások köre és fajtája egyre növekszik.

– Általában ennek örülni szoktak.

– Úgy értem, hogy aki számít valamelyik támogatásra, annak egyre nagyobb tájékozottságra kell szert tennie. Egy potenciális kedvezményezettnek talán tanácsadót kellene felfogadnia, hogy el ne mulasszon valamit, amire esetleg jogosult, és átjusson a kérvényezés komplikációin. Jó lenne, ha ezek a támogatások kis számú, de fontos célra koncentrálnának, egyszerűen és világosan lennének megfogalmazva, illetve könnyen elmagyarázhatók lennének.

– Az intézkedéscsomag formáit egyébként jónak tartja?

– Mint minden újítás esetében, itt is problémák merülnek fel. Vegyük például a babaváró támogatást! Igen komplikált, jövőbe néző és pozitív eredményt hozó számítások kellenek ahhoz, hogy egy házaspár felvegyen egy tízmilliós kölcsönt. Mire fogják fordítani? Hiszen lényegében bármit kezdhetnek vele. Sokan nem biztos, hogy „babavárásra” vették fel a kölcsönt, hanem mert pénzre volt szükségük. Az érdekeltek egy része már eleve három gyermeket tervezett, náluk kölcsön nélkül is bekövetkezett volna a gyermekek születése. Másoknak, valószínűleg a többségnek, a program hozzájutást kínál egy kölcsönhöz, amely állami szavatolás nélkül nem volna elérhető számukra. Hogy lesz-e belőle az előírás szerinti baba vagy sem, nagy kérdés, ahogy az is, ha nem jön a második, harmadik gyermek időben, a pár tudja-e törleszteni a részleteket. Ha a házaspár két jövedelmet visz haza, valószínűleg tudják. Az elhalasztott gyermekvállalás ez esetben egy reális opció. De remélem, hogy a program be fogja váltani a hozzá fűzött optimista várakozásokat. Egy talán ezt előrejelző adat a házasságkötések számának 2019-es, meglepően markáns emelkedése.

– A kormányfő nemrég arról beszélt, hogy már a családvédelmi akcióterv második, harmadik verzióján is dolgozik. Milyen lépések jöhetnek még?

– Valóban beszélt erről a miniszterelnök, de a még bejelentendő akciótervek specifikus elemeiről nem. Jóslatokba nem szeretnék bocsátkozni. A meglévő támogatások szelektív kiegészítése, például a csecsemőgondozás otthoni ideje alatti keresetcsökkenés kiküszöbölése vagy legalább enyhítése vonzó és hatékony lépés lehetne.

– Megkereste önt a kormány a népességpolitikai reformok kapcsán?

– Nem.

– Ha kikérnék a véleményét, milyen ötletei volnának a népességszaporulat javítására? Elérkezettnek látná az időt arra, hogy a kormány megvalósítsa az ön korábbi elméleteit?

– A gyermekvállalással kapcsolatos pénzbeli juttatások – helyesen – továbbra is a családtámogatások domináns törzsét képezik és fogják a jövőben is képezni. Ezek kiegészítésére én olyan elrendezéseket javasolnék, illetve javasolok már évtizedek óta, amelyek nem közvetlen pénztámogatást nyújtanak, hanem a politikai jogok és kötelességek generációk közötti struktúráját módosítanák. Ilyen reformok nemcsak etikailag és politikailag jól megalapozottak, hanem pozitív befolyással lennének a gyermekvállalási hajlandóságra is.

– Melyek ezek a javaslatok?

– Két fő javaslatom nehezen emészthető sokak számára, mert nem lehet jól beilleszteni a családtámogatások megszokott keretébe, ami azt diktálja, hogy az állam pénzt ad meghatározott viselkedések jutalmazásaként. Az egyik javaslatom a szavazati jog megadását kívánja minden magyar állampolgárnak, korra való tekintet nélkül. Ezt a reformot ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor a nőknek politikai súlyt adtak azzal, hogy szavazati joghoz juttatták őket. Persze a gyermekek nem elég érettek ahhoz, hogy ezt a jogot közvetlenül gyakorolják, de az édesanyjuk logikusan képviselhetné őket.

– Pontosan hogyan működne az ön rendszere?

– A gyermekeknek számos törvény által is védett joguk van: a szülőknek etetni, ruházni, taníttatni kell őket, vagyis e kötelességeknek, a gyermekek jogainak valóra váltásának a szülők tesznek eleget. Képesek lennének az anyák meggondolt jó döntést hozni gyermekeik helyett a választásokon? Minden bizonnyal. Ráadásul ilyen képviselet gyakorlása szimbolikus aktus is volna. Tükrözné és elismerné az anyai szerep kivételes fontosságát, miközben az anya érvényesítené kiskorú gyermekei politikai jogait.

– Miként befolyásolná ez a lépés a születések számát?

– Pozitív hatással lenne rá. Gondoljunk csak a fiatalkori szavazók várható befolyására a szavazók elé terjesztett családvédelmi programok tartalma és minősége tekintetében. A reform ellensúlyozná az időskorúak aránytalanul nagy és egyre növekvő súlyát a szavazásra jogosultak összetételében. De én elsősorban máshonnan közelíteném meg a kérdést. Mint gyakran mondjuk, Magyarországon a gyermek az első. De ennek ellentmond a tény, hogy a fiatalkorúak politikai befolyása a törvényhozásra nulla. Pedig az érdekeltségük evidens: jó részük még életben lesz a következő századfordulón. A tizennyolc éven aluliak politikai jogfosztottsága nyilvánvalóan rendellenes, ennek megfelelően orvoslást kíván. A jelenlegi magyar törvényhozás tehetne ez ellen az Alaptörvény módosításával. A magyar állam így kiterjesztene olyan etikai és politikai érvekkel jól támogatott jogokat, amelyekre a világon sehol nincs példa. Magyarországot gyakran éri bírálat külföldről az emberi jogok állítólagos megszorítása miatt. Itt volna egy nagy nemzetközi visszhangot kiváltó törvény, amely ennek az ellenkezőjét demonstrálja. Mint valódi hungarikum, a reform nemzetközileg példaértékűnek bizonyulna, és idővel követőkre találna.    

– Korábban Finnország foglalkozott a gon-dolattal, hogy a szülői szavazást bevezesse, ám ez végül nem következett be. Mi lehetett ennek az oka?

– Nem tudom pontosan, de különböző európai országokban előbb-utóbb sor kerülhet a bevezetésére, ahogy a nők szavazati jogának megadására is sor került sok évtizedes érvelés és küzdelem után. Egyébként vannak aktív törekvések a választói jog kiterjesztésére, bár ezeket én csak fél- vagy inkább tizedmegoldásnak nevezném. Például Ausztriában 16 éves korra csökkentették a választói korhatárt. A balti államokban és Finnországban is fontolgatják ugyanezt. Nem gondolnám a változtatást még szerény előnynek sem, mert nincs nagy véleményem a 16-17 évesek politikai érettségéről.

– A másik javaslata a nyugdíjrendszer megváltoztatása. Mit takar a terve?

– Hogy a nyugdíjas korúak megfelelő szintű nyugdíjhoz jutnak-e, az a modern nyugdíjrendszerekben attól függ, van-e elég adófizető. Jó érvek szólnak amellett, hogy újra össze kellene kapcsolni a gyermekvállalást, illetve annak eredményét – vagyis hogy a szülők felneveltek gyermekeket, akik később produktív munkavállalók és adófizetők lesznek – az időskori biztonsággal. Azért mondom, hogy újra, mert tradicionálisan ez a kapcsolat nagyon is létezett a modern nyugdíjprogramok megjelenése előtt. Javaslatom szerint az állam a szülőket annak függvényében támogatná differenciált nyugdíj-kiegészítéssel, hogy hány és gazdaságilag mennyire produktív gyermekeket neveltek fel.

– Milyen formában valósulhatna meg ez a kiegészítés?

– Többféleképpen is lehetséges volna. Én a közvetlen átutalás formáját javaslom: az adófizetők nyugdíjbefizetésének egy meghatározott százalékát átutalnák a már nyugdíjban lévő szüleik számára. Ez tükrözné legjobban, mennyire produktívak a gyermekek. Az átutalás nem befolyásolná az adófizetők leen­dő nyugdíját, ami továbbra is a nyugdíjjárulék befizetésétől függne. Persze az intézkedés fiskális támaszt igényel. Jelenleg egyre nő a differencia a vásárlóerő-értékben mért nyugdíjak és a keresetek között, hiszen míg a munkavállalók keresetei hét-nyolc százalékkal nőnek évente, addig a nyugdíjasok csak az inflációval korrigált és egy ad hoc prémiummal kiegészített juttatást kapnak. A táguló olló nem tartható vég nélkül: nagyon erős nyomás lesz a kormányokon egy kielégítő korrigálásra. A gyermekszám összekapcsolása az időskori nyugdíjjal enyhíthetné az állam terheit. Egyébként a Magyar Nemzeti Bank versenyképességi javaslatában az szerepelt, hogy pontszámot kellene adni a nyugdíjas kort elérőknek aszerint, hogy hány gyermekük van. Egy ilyen megoldás problémája, hogy a pontszám megállapítása szükségképpen önkényes.

– Vagyis e javaslatán komolyan gondolkodik az állam?

– Igen, már konferenciákat is rendeztek e témában. Az biztos, hogy ezt a reformtervet gondosan ki kell dolgozni, mielőtt bevezetnék.

– A közelmúltban rendezték a harmadik Budapesti Demográfiai Csúcsot. Találkozott olyan előremutató ötlettel, ami orvosolhatná a tartósan negatív demográfiai változásokat?

– Nem mondhatnám. Például a magyar modellként emlegetett családtámogatási rendszer sem kielégítően definiált. Igazán mitől is magyar ez a modell? A családtámogatás domináns elemei minden más európai ország támogatási rendszerében is megvannak, legfeljebb idehaza magasabb ráfordítást élveznek. Ám ez csak kvantitatív, nem kvalitatív különbség. Mi több, akadnak olyan országok, ahol bizonyos címeken több támogatást folyósítanak, mint Magyarországon. A politikai támogatás mértéke egy nagyon fontos komponens, amely a modellt speciálisan „magyarrá” avathatja, nevezetesen hogy Európa más országaival ellentétben a legmagasabb politikai szinten jelölték ki a termékenységi célt. Szintén magyar sajátosság, hogy erős hangsúlyt kap a családbarát atmoszféra teremtése és a tradicionális családforma támogatása. Siker esetén ezt akár kulturális forradalomként is értékelhetnénk. Kérdés azonban, hogy vissza lehet-e hozni a tradicionális családforma dominanciáját. Ennek nehézségét demonstrálja a tény, hogy manapság a gyermekek jelentős hányada nem házasságon belül születik.

– Mi történik Európával, ha nem tesz a kedvezőtlen népesedési folyamatok ellen?

– Ha folytatódna a jelenlegi demográfiai viselkedés, népességpolitika, az hosszabb távon Európa gyökeres átalakulását jelentené. A földrész demográfiai lejtőn van. Ezt ignorálni lehetetlennek látszik, az európai nagypolitika mégis mindmáig ezt tette. Népesedési előreszámítások világosan mutatják: ha mélyen az egyszerű reprodukció szintje alatt marad a termékenység, a népességszám rohamosan esni fog, és a kormegoszlás annyira eltorzul, hogy Európa demográfiai állapota mind gazdaságilag, mind szociálisan tarthatatlanná válik. Elkerülhetetlenül tömeges bevándorlás fogja pótolni a lakosságot azokból a régiókból, ahol bőven van ember, és magas a népességnövekedés üteme. Az európai termékenység növelése a kontinens sorskérdése, a jelenlegi termékenységi szint fenntartása ugyanis Európa lakosságának lecseréléséhez vezet. A magyar népességpolitika nemzetközi befolyása hozzájárulhat e sors elkerüléséhez. Bizakodásra ad okot, hogy az új Európai Bizottságnak lesz egy demográfiai portfóliója is, ami szembenézésre kell hogy vezessen az EU népesedési problémáival. Juncker alatt ez elképzelhetetlen volt.

– Miért olyan nagy baj, ha lecserélődik Európa lakossága?

– Láthatóan sokakat ez egyáltalán nem izgat különösebben, részben azért, mert túlzottan optimistán ítélik meg a bevándorlók asszimilációjának sikerességét, részben mert a nagymértékű bevándorlás szolgálja a gazdasági és politikai céljaikat. A differenciákat nem értékelőket és tisztelőket, a demográfiai deficitet bevándorlással megoldani kívánókat nem érdekli, hogy a bevándorlás milyen negatív következményekkel járhat. Különösen olyan kis országok esetében, mint Magyarország, amelynek sajátos kultúrája, különös nyelve van. Értékítéletről van szó ebben az esetben: elfogadja-e egy ország, hogy beolvadás és eltűnés legyen a sorsa egy etnikailag átformálódott kozmopolita európai népességben?

– Sokan azt mondják, hogy Magyarországnak nincs mitől tartania, mert a migránsoknak nem hazánk a céljuk.

– Jó a felvetés. Mert ha identitást, igazolványt kapnak a bevándorlók, a schengeni határokon belül oda tudnának utazni és munkát keresni, ahová akarnak, és nem maradnának a befogadásukra kijelölt országban. De az Európába bevándorlók kötelező országonkénti kvótaalapú szétosztásának erőltetése nem fér össze a schengeni egyezmény fenntartásával.

– Ön szerint egyes országok miért a migrációval akarják pótolni a népességet?

– A bevándorlás gazdaságilag üdvös, mondják. Befogadunk felnőtt embereket, akiket máshol neveltek fel, akik erejük teljében vannak, és könnyen be tudnak lépni a munkaerőpiacra. A gazdasági érveket egy hozzá simuló politikai ideológiával támasztják alá. De kérdéses, mennyire lesz ez sikeres, hiszen például a hetvenes években az NSZK-ba hívott törökök és leszármazottaik ma is inkább törököknek tekintik magukat, mint németnek.

– A mérleg másik serpenyőjében ott találjuk a szakmai képzésre, a nyelvtanfolyamra, a szociális juttatásokra fordított irdatlan összegeket. Így is megéri ezeknek az országoknak?

– Azt hangoztatják, hogy ezeket az embereket máshol nevelték fel, ami nem került európai pénzbe, főleg huszonévesek, okostelefonjuk van, hamar be fognak épülni a többségi társadalomba. Presszió lesz a bevándorlókon, hogy munkát találjanak, és úgy dolgozzanak, ahogy ez koruktól és képességeiktől elvárható.

– Mi van, ha ők ezt nem így képzelik?

– Ha olyan a szociális berendezkedés, hogy az állam kihasználható, és a munkaképes nem dolgozókat is elégséges színvonalon támogatja, az egy abszurd elrendezés, ami semmi jóra nem vezet. De az ENSZ biztosítja a kétkedőket, hogy a bevándorlás egyenlege kulturálisan hasznos és gazdaságilag is kifizetődő. E teória kipróbálását és igazolását a világszervezet ráadásul csak Európától várja, nem például az elöregedő Japántól. Az ázsiai ország azonban nem fogad be migránsokat, mert úgy véli: Japán különleges hely, nincs szükség népességkeveredésre. De Dél- és Délkelet-Ázsia gazdaságilag gyorsan növekvő országai is osztják ezt a véleményt. Elég sokan vagyunk már, mondják, örülünk, ha egy darabig lassabban növekszünk. Azonban nem világos, hogy egy nyitott ajtójú Európa mennyi bevándorlót tudna „felszívni”. Hová menjenek a meg nem hívott vendégek, ha már a kontinensre érkeztek? Ha ezek az emberek valóban hasznosak a földrész számára, akkor tárt karokkal kellene őket fogadnia azoknak, akik ezt a hasznosságot hangoztatják. De ők azt kérdik makacsul: ti hány migránst fogadnátok be? Vagy erőteljesebben: a bevándorlókat kötelező kvóták szerint kell elosztani. Akkor mégsem olyan hasznosak a bevándorlók?

– Ön már az 1970-es években megkongatta a vészharangot. Már akkor ennyire nyilvánvalók voltak a jelek? Összefüggésben volt a demográfiai deficit az egyre nagyobb jóléttel?

– Nekem nyilvánvalónak látszott, de a demográfusok többsége ignorálta a véleményemet. Inkább az érdekelte őket és a fejlett országok kormányait, hogy mit lehetne tenni az állítólagos vagy valódi túlnépesedés ellen Ázsiában és Afrikában. Ez elterelte az otthoni demográfiai problémákról a figyelmet. A jólét nyomán fellépő kulturális változás legjobban a családi formák és a termékenységi viselkedés megváltozásában nyilvánult meg.

– A kommunizmus miatt Magyarországon biztos nem ez lehetett az ok, mégis, már a nyolcvanas évektől folyamatosan csökken a népesség.

– A legfontosabb mérhető tényező az alacsony életszínvonal volt, ami a nőket a formális munkaerőben való részvételre késztette, valamint arra, hogy gyermekszülés után minél előbb térjenek vissza a munka világába. A nők tömeges munkába állása átformálta a családokat, uralkodó lett a kétkeresős modell, elterjedt a házasság nélküli párkapcsolat és a gyermekvállalás későbbre halasztása. Ezek a tényezők nagy szerepet játszottak a termékenység csökkenésében.

– A kormány intézkedéseinek hatására megálltunk a lejtőn, de a KSH statisztikái szerint még mindig többen távoznak el, mint születnek. Ön szerint az ország elérheti 2030-ra a kitűzött célt, a 2,1-es termékenységi rátát?

– Ez egy nagyon merész cél, és a jelenlegi viselkedési formák jelentős átalakulását igényli az emberektől. Nem teheti meg egy kormány sem, hogy azt mondja, ez magánügy. De az is kérdés, milyen arányban emelhető még az anyagi családtámogatás mértéke, hiszen a jelenlegi csaknem ötszázalékos GDP-ráfordítás is rendkívül magas elkötelezettség. De nemcsak reménykedni kell, hanem keresni új megoldásokat, hogy a cél valósággá váljon. Tudnunk kell azonban, hogy a cél elérése nem jelenti a népességfogyás azonnali megállítását. A múltból örökölt korstruktúra miatt a halálozások száma még több évtizedig felül fogja múlni a születésekét. Ez sajnálatos, de elkerülhetetlen. A fontos feladat a termékenység szintjének az emelése. Ha a 2,1-es számot elérjük, és a termékenység megmarad ezen a szinten, az ország népessége lassan stabilizálódni fog, bár a jelenleginél némileg alacsonyabb lélekszámnál.