Kék hírek

A cél a szabályok betartása

Csongrád megyében az elmúlt egy hétben húsz alkalommal intézkedtek a rendőrök szabálytalanul előző, nehéz tehergépkocsi vezetőkkel szemben. A cél a szabálytalankodók kiszűrése, a járművezetők széles körű tájékoztatása, ezáltal a balesetveszélyes szituációk megelőzése – írja a police.hu

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén lévő M5-ös és M43-as autópályákon, 2019. október második hetében, a járőrök 20 esetben intézkedtek a szabálytalankodókkal szemben. Ennek során több mint 300 ezer forint bírságot szabtak ki, és két esetben a sofőrt a szabálysértési hatósághoz előállították az eljárás azonnali lefolytatására.
A szankcionálás mellett természetesen a tájékoztatásra is kiemelt figyelmet fordítanak az intézkedő rendőrök. A közlekedési szabályok tudatosítása érdekében többnyelvű tájékoztató szórólapokat adnak át a sofőröknek. A tapasztalatok még mindig azt mutatják, hogy a gépkocsivezetők nem ismerik, vagy nem tartják be az előzésre vonatkozó tilalmat.

Ezzel együtt felhívjuk a nehéz tehergépkocsival közlekedők figyelmét, hogy tilos előzni az azonos irányú forgalom számára két forgalmi sávval rendelkező autópályán és autóúton 6 óra és 22 óra között – a 7500 kilogrammot – meghaladó megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsival, vontatóval, valamint e járműből és pótkocsiból álló járműszerelvénnyel!

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a balesetek megelőzése érdekében kéri az állampolgárokat, hogy minden esetben a közlekedési szabályok betartásával közlekedjenek, továbbá felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a folyamatos közúti ellenőrzések során a rendőrök a kiemelt szabálysértéseket elkövetőkkel szemben alkalmazzák az azonnali intézkedés és hatósági eljárás elvét a közlekedés biztonsága érdekében.

 

Forrás: police.hu