Hírek Kék hírek Térség

Végtagtöréssel és megöléssel fenyegette meg a kormányablak ügyintézőjét

Hiányosak voltak az autó adatai, kiakadt az ügyfél. Zaklatás miatt indult ellene eljárás.

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a helybeli férfival szemben, aki idén tavasszal egy kormányablakban dolgozó ügyintézőt fenyegetett meg életveszélyesen.

A vádirat szerint a vádlott idén március 14-én jelent meg az egyik szegedi bevásárlóközpontban levő kormányablaknál gépjármű ügyintézés céljából.

Az ügyintéző tájékoztatta a vádlottat, hogy a gépjármű első magyarországi forgalomba helyezésére okirati hiányosságok miatt nincs lehetőség. A vádlott ekkor távozott, majd egy fél óra múlva visszatért és sértegetni kezdte az ügyintézőt.

A sértett közölte a vádlottal, hogy az általa átadott okiratok miatt feljelentést kell tennie a rendőrségen, mire a vádlott bemutatkozott a sértettnek, majd félelemkeltés céljából megfenyegette őt életének kioltására, valamint végtagjainak eltörésére utaló kijelentésekkel. Közölte azt is, hogy megvárja a parkolóban. A fenyegetéseket követően a vádlott távozott a kormányablakból, majd a sértett joghatályos magánindítványt terjesztett elő a vádlott megbüntetésére.

A járási ügyészség a vádlottat zaklatás vétségével vádolja. A vádlott bűnösségének kérdésében a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.