Hírek Térség Top

Nyolcadikos diáklány képeiből nyílt kiállítás Nagylakon

Illgner Hanna óvodás korában lerajzolta, mit szeretne, ha még nem tudta azt kifejezni. Nemrégiben nyílt, a legjobb munkáit felvonultató kiállítása a nagylaki Dózsa György Művelődési Ház aulájában.

Rajzokból, festményekből és balzafából faragott szobrokból áll a Nagylakon élő, de a makói Kálvin Téri Református Általános Iskolába járó, nyolcadikos diákja első önálló tárlata. A 14 éves Illgner Hanna kedvencei a portrék és az állatrajzok.

– Legjobban tényleg az emberi arcokat és az állatokat szeretem rajzolni, de nagy kedvvel barkácsolok is. Amikor kicsi koromban még nem nagyon tudtam kifejezni magam, lerajzoltam, hogy mit is szeretnék, de persze rajzoltam kicsi pónikat, s mindent, ami egyébként foglalkoztatott – árulta el a végzős diáklány.

Persze Hanna nem maradt meg csak a rajzolásnál, hiszen festett, sőt barkácsolni is nekilátott. Az utóbbi nála nem azt jelenti, amire a legtöbben gondolnának, azaz nem készít bútorokat és egyebeket.

– A barkácsolás nálam azt jelenti, hogy különféle kisméretű szobrokat faragok balzafából, például kezet vagy diótörőt. Majd megpróbáltam bonyolultabb dolgokat is létrehozni faragással, mint például egy kaméleont – árulta el Hanna. Hozzátette, hogy az alkotásai akkor készülnek, amikor ideje van rájuk, de persze kedv is kell ahhoz, hogy a ceruza, az ecset,a festék vagy éppen a balzafa faragásához szükséges szerszámok után nyúljon.

– Ez tökéletes hobbinak számít nekem, kikapcsol, s ha éppen ideges vagyok, akkor meg is nyugtat – tette hozzá Hanna.

A fiatal nagylaki alkotó a szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolában szeretne jövőre továbbtanulni, de még nem tudja, hogy pontosan mi is szeretne lenni.

– Több kiállításon, pályázaton is értem el szép eredményeket ezek is arra ösztönöznek, hogy továbbfejlesszem a tudásomat.

Hanna testvére, nem a képzőművészetben, hanem az informatikában jeleskedik, így remekül kiegészítik egymást, mivel mind a ketten tudnak segíteni a másiknak, ha valamilyen gond akadna a suliban.