Belföld Hírek

Dominál a CSOK a házépítéseknél

Nagyjából minden hatodik esetben vették igénybe a vásárlók a családi otthonteremtési kedvezményt (csok) a 2016 és 2018 között megkötött mintegy 486 ezer adásvétel közül – írja a Magyar Nemzet.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) lakossági lakáshitelezést bemutató friss Statisztikai tükör című kiadványa szerint ez idő alatt az összes építkezés 95, az újlakás-vásárlások 42 és a használtlakás-vásárlások 11 százalékánál igényelték a támogatást. Az összeállítás szerint 2016 januárja és 2019 júniusa között több mint 94 ezren kapták meg a csokot. Ez 218 milliárd forintnyi támogatást jelentett, egy folyósításra átlagosan 2,3 millió forint jutott. Míg a támogatások száma és összege 2017-ben az előző évhez viszonyítva dinamikusan nőtt, 2018-ban a bővülés már mérsékeltebb volt, 2019 első fél évében pedig a folyósított támogatások elmaradtak az előző év azonos időszakáétól.

Az egy folyósításra jutó átlagos összeg új lakás vásárlása esetén 5,3 millió, új otthon építésénél 2,1 millió, használt lakás vételénél pedig 1,4 millió forint volt. Lakásbővítésre az esetek másfél százalékában vették igénybe a támogatást, ezek a családok átlagosan 400 ezer forintot kaptak.

Eközben erőteljesen bővült a ­piaci lakáshitelek állománya is. A KSH összegzése szerint az idei első fél év végén a lakáscélú hitelek állománya 3488 milliárd forintot tett ki, ami öt százalékkal haladja meg a 2018. év végit. A problémamentes hitelek aránya 2015 óta folyamatosan javul, 2018 végére 95 százalékra emelkedett. Az idei első fél évre a teljesítő hitelek aránya megközelítette a 97 százalékot, miközben 2019 első felében ötvenezer új lakáshitelt engedélyeztek 460 milliárd forint értékben és összesen 58 ezer lakáshitelt folyósítottak 426 milliárd forint értékben.

Az engedélyezett átlagos hitelösszeg 9,1 millió forintra emelkedett, ami másfél millió forinttal több, mint egy évvel korábban. Az összes lakáshitel közül továbbra is a használt lakásokra fordított kölcsönök vannak túlsúlyban. A folyósított hitelek átlagos futamideje 15,8 évre emelkedett, a leghosszabb futamidővel építésre vettek fel hitelt, ezek törlesztési ideje meghaladta a 18 és fél évet.