Makó Színes

Kicsiknek és nagyoknak is programokkal készült a Kiskaska piac

Szombat délután ismét megnyílt a Makói Kiskaska Kézműves Piac a Makovecz téren: a kézműves portékák mellett programok is várták az érdeklődőket.

Különböző mézek, bábok, levendulás díszek és őszi dekorációk is helyet kaptak a délután megnyíló kézműves piacon, de kürtöskalács is várta a kiérkezőket.

A hagyományos Kiskaska kézműves vásáron programokból sem volt hiány, hiszen 16 órától Panni és a Kutyusok álltak színpadra, akik vidám műsorral örvendeztették meg a legkisebbeket, akik a dalokat tánccal és tapssal díjazták.

navigate_before
navigate_next

A program pedig egészen késő estig tart, hiszen ezt követően fellépett a WOX Zenekar is, 20 órától pedig Radics Gigi is színpadra áll, amelyet retro show követ egészen éjfélig. A rendezvényen részt vesz a makói Fidesz is a képviselőjelöltekkel: a gyermekeket lufival, a felnőtteket kávéval és eredeti Csíki Sörrel várják.