Hírek Makó

Rengeteg terve van Mágori Andrásnak a 2. választókörzetben

Sajtótájékoztatón számolt be a fideszes képviselőjelölt az elmúlt hetek tapasztalatairól, és azokról tervekről, amelyeket meg szeretne valósítani a körzetben, ahol indul.

Sok kéréssel fordultak Mágori Andráshoz a 2. választókörzetben élők, mondta el a sajtótájékoztatóján, a fideszes képviselőjelölt szerint bár eddig is nagyszerű volt a képviselője a körzetnek, feladatok így is maradtak még bőven.

Mint minden körzetben, itt is komoly probléma a csapadékvíz elvezetés, ám Mágori András úgy gondolja, vannak olyan utcák is, ahol első körben, gyors segítségként egy traktorral a talaj planírozásával is sokat lehet változtatni, míg a nagyobb munkák elkezdődnek.

– A város szélén komoly biztonsági probléma a közvilágítás elégtelensége, van, ahol a járda is rossz, főleg télen, amikor korán sötétedik, az idősek nem tudnak közlekedni rendesen. – hangsúlyozta a Fidesz jelöltje.

A Szilágyi Dezső utca és a Vásárhelyi utca kereszteződésénél lévő játszótérnél pedig arra lenne szükség, hogy új játékelemekkel szereljék fel, hiszen a környéken élők is megérdemlik azt a színvonalat, mint a belvárosban, illetve jelezték számára, hogy lenne igény kültéri fitneszparkra is.

Mint mondta, fontos lesz a következő években a tanyák további korszerűsítése, és külterületi utak további felújítása, utóbbira példaként azt hozta fel, hogy az Igási út egy hosszú szakaszon egészen jó, viszont a bogárzói bekötő előtti pár kilométer szinte használhatatlan, 10-15 kilométer per órával lehet csak haladni rajta.

Mágori András azt is kiemelte, hogy Makón a turizmus növekedésének köszönhetően hatalmas fejlesztések vannak, ám ezt a városrészt ez kevésbé érinti. Éppen ezért azokat is biztosította a támogatásáról, akik panziót szeretnének létrehozni, sőt olyan lakos is kérte a segítségét, aki a körzet belvároshoz közelebb eső részén éttermet nyitna.