Lázár János nyugodt, fejlődő öt évet kívánt Apátfalvának
Nem egymással, hanem a faluért kell harcolni! – hívta fel a figyelmet ma este Szekeres Ferenc apátfalvi fórumán Lázár János. A térség országgyűlési képviselője azt kívánta, hogy a falu a választás után nyugodt, fejlődő öt év elé nézzen. A fórumon először Szekeres Ferenc polgármester mutatta be csapatát, azaz a képviselőjelölteket: Kiszely Jánosné alpolgármester, települési képviselőt, Fidesz apátfalvi alapszervezete elnökét, Antal Sarolta képviselőt, az Antal és Társa Kft. ügyvezetőjét, Veréb Anett…
Országszerte elindulnak a képzések a vállalkozóvá válást segítő programban

A programot vállalkozás indítását tervező 30 év alatti fiataloknak és 30 év feletti álláskeresőknek indították, a teljes keret több mint 40 milliárd forint, a jóváhagyott üzleti tervvel rendelkezők fejenként 4,5 millió forint tőketámogatást kaphatnak.

Visszalép a jelöltségtől Mezőhegyes polgármestere Papp István Tibor javára

Közös sajtótájékoztatón jelentette be Mitykó Zsolt, Mezőhegyes jelenlegi polgármestere és Papp István Tibor, hogy a település fejlődésének érdekében közösen dolgoznak tovább. A Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság vezérigazgatója alpolgármesternek kérte fel Mitykó Zsoltot.

Sikertörténet volt Kövegy utóbbi öt éve
Ebben a ciklusban 270 millió forintból fejlődött, a csupán 400-as lélekszámú Kövegy, ahol ez a pénz is jelentős változásokat okozott. A fejlesztések közül a legnagyobb jelentőségűnek Galgóczkiné Krobák Mária polgármester a Csanádpalotára vezető kerékpárút elkészültét tartja. És sikertörténetnek nevezte az elmúlt fél évtizedet. – Melyek voltak ebben a ciklusban a legfontosabb fejlesztések Kövegyen? – A legjelentősebb fejlesztést, melyet a falu sikertörténetként ismer el, mindenféleképpen a Kövegy és Csanádpalota közti kerékpárút…