Hírek Térség Top

Százhúszezer forinttal támogatják a Nagylaki Nyugdíjas Egyesületet

Minden különösebb vita nélkül zajlott a ciklus legutolsó testületi ülése ma délelőtt a községházán. Döntöttek arról is, hogy ismét megpályáztatják a Petkó-féle lakást.

A testület elfogadta a polgármesteri jelentés, majd az egészségügyi ellátás helyzetéről szóló tájékoztatást.

Trembeczky Károly alpolgármester hozzászólásában elmondta, szeretne, ha a községi költségvetésben elkülönítenének összeget, hogy az orvosok önállóan tudjanak kisebb értékű eszközöket vásárolni. Locskai Zoltán polgármester elmondta, az orvosok, asszisztensek jelzései alapján minden szükséges eszközt eddig is megvettek. A Magyar Falu Programban 3 milliót nyertek orvosi eszközökre, ezek 75-80 százalékban már meg is érkeztek, köztük olyan is, mely igénybevételéhez eddig Makóra kellett utazni.

A védőnői szolgáltatásról szóló beszámolót Kardos Márta helyettes védőnő által összeállított anyagot a testület egyhangúan elmondta. A helyettes védőnő szóban elmondta, bár most külön helyiségük nincs. Péntek délután jár ki szűrni, csütörtökön jön védőoltásokat beadni, megoldja a helyiséghiányt. Megoldják, hogy rendelési idő előtt vagy után a rendelőben dolgozik. Egy kismamája van jelenleg. Kiváló és együttműködő a munkakapcsolata Répa Renátával, a Gyermekjóléti Szolgálat munkatársával.

A testület döntött arról, hogy csatlakoznak a Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjpályázathoz.

Ismét meghirdetik pályázaton a Petkó-féle, 109 négyzetméter alapterületű lakás értékesítését, miután a korábbi pályázat sikertelen volt. Az ajánlatokat legkésőbb december 31-én délig lehet benyújtani személyesen a községházán vagy postai úton.

Elfogadták a módosított közbeszerzési határozatot. Döntöttek arról, hogy 120 ezer forint forint vissza nem térítendő támogatást nyújtanak a Nagylaki Nyugdíjas Egyesületnek, mely azt pályázaton kulturális és egészségmegőrző programokkal egybekötött szarvasi kirándulásra szeretné fordítani.

Megalkották a helyi szociális tűzifa rendeletet: A község 141 mázsa barnakőszén beszerzésére kapott támogatást 447 ezer 675 forint értékben. A zsákos tüzelőanyag már megérkezett a faluba, melyet február 17-ig kell kiosztaniuk. Tavaly ötvenen voltak jogosultak szociális tüzelőre.

A testület hozzájárult ahhoz, hogy dr. Udvardi Klaudia Hédi és dr. Vecsernyés Renáta helyettesíthesse dr. Tóth Gábor fogorvost, aki Apátfalva, Magyarcsanád, Nagylak területén látja el a fogorvosi teendőket.