Szikszai Zsuzsanna: a mesélés által gyerekeink fantáziája gazdagodik

A mai napon, azaz Benedek Elek születésnapján, szeptember 30-án ünnepeljük 2005 óta a népmese napját. Az ünnephez kapcsolódóan a népmesék eredetéről, gyűjtéséről, a mesék szerepéről és üzenetükről Szikszai Zsuzsannával, a József Attila Városi Könyvtár és Múzeum igazgatójával beszélgettünk.

Farkas Éva Erzsébet: a tűzoltók szolgálata nélkül nem létezhet városunk és térségünk

Fennállásának 135. évfordulóját ünnepli az idei évben a makói tűzvédelem. A Makói Hivatásos Tűzoltóparancsnokság által szervezett ünnepségen műsor és történelmi áttekintés is várta a jelenlévőket, emellett emléklapokkal és az önkormányzat által biztosított kirándulással köszönték meg a tűzoltók munkáját.

Digitalizálták az apátfalvi iskolát
Jelentősen javult az iskola oktatási színvonala, a tankerület tavaly 10,7 milliót fordított, míg az önkormányzat egymillióval fordított rá. A testület a Bíbic óvoda és a Cigány Nemzetiségi Önkormányzat munkájával is elégedett – derült ki a ma délutáni testületi ülésen. Elfogadták a Dózsa György Általános Iskola, az előző tanévben végzett munkáról. Balázs József tankerületi igazgató szóbeli kiegészítőjében elmondta: Balázs Katalin megbízott intézményvezető minden lényeges dolgot leírt. Stabil a tankerület anyagi helyzete,…
Századvég: továbbra is utcahosszal vezet a Fidesz, második a Gyurcsány-párt

A Századvég szeptemberi pártpreferencia-vizsgálata szerint az önkormányzati választásokhoz közeledve a kormánypártok stabilan őrzik előnyüket, míg az ellenzéki oldalon Gyurcsány Ferenc pártja, a Demokratikus Koalíció stabilizálta vezető pozícióját – írja a 888.

Közadakozásból állították a sándormajori emlékhelyet
Szombaton délután avatták fel a kiszombor-sándormajori emlékművet, rajta az itteni szántásban talált Krisztus szoborral, az egykor a határrészben élők emléke előtt tisztelegve. Egykor a Sándormajor határrészen is számos tanya állt, kápolnával és iskolával, Kiszombortól mintegy 3 kilométerre, ám az 1960-as években – összefüggésben a termelőszövetkezeti mozgalom kibontakozásával – , a tanyák fokozatosan elnéptelenedtek, s mára sem a kápolnának, se az iskolának nincs nyoma. A kiszombori római katolikus plébánián vezetett Historia…
Makóért és a helyi közösségekért imádkoznak
Október 2-án, szerdán 17 órától a görögkatolikus templomban. Közös imádságra invitál mindenkit a makói görögkatolikus egyházközség 2019. október 2-án, szerdán 17 órától. A fohászokat Makóért és a városban működő csoportokért ajánlják majd fel az egybegyűltek. -1778-ban, ezen a napon végeztek először Szent Liturgiát templomunkban és ennek az emlékére hívom azokat, akik az Istenszülő oltalmának ünnepén együtt kérik Mária védelmező, anyai segítségét –tudtuk meg Biró István parókus atyától. Fölszentelésének évfordulóján 17…
120 millióból épült napelemes hűtőház Maroslelén
A község pályázaton nyert 119 millió 420 ezer forintot, ebből készült el a 144 négyzetméter alapterületű hűtőház a helyi ipari parkban. Maroslele Községi Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Nemzetgazdasági Minisztérium Széchenyi 2020 Program területi Operatív Program „Felhívás ipari parkok, iparterületek fejlesztésére” című TOP-1.1.1-15 kódszámú pályázati felhívásra. Az önkormányzat igénylése pozitív elbírálásban részesült, a projektre 119 millió 420 ezer forint támogatást kaptunk. A támogatásból az M43-as autópálya melletti önkormányzati tulajdonú 0309/14.…
Százhúszezer forinttal támogatják a Nagylaki Nyugdíjas Egyesületet
Minden különösebb vita nélkül zajlott a ciklus legutolsó testületi ülése ma délelőtt a községházán. Döntöttek arról is, hogy ismét megpályáztatják a Petkó-féle lakást. A testület elfogadta a polgármesteri jelentés, majd az egészségügyi ellátás helyzetéről szóló tájékoztatást. Trembeczky Károly alpolgármester hozzászólásában elmondta, szeretne, ha a községi költségvetésben elkülönítenének összeget, hogy az orvosok önállóan tudjanak kisebb értékű eszközöket vásárolni. Locskai Zoltán polgármester elmondta, az orvosok, asszisztensek jelzései alapján minden szükséges eszközt eddig…
Végre csökken hazánkban az öngyilkosságok száma

Az, hogy Magyarországon gyorsabban sikerül visszaszorítani az öngyilkosságok előfordulását, mint Európa többi országában, többek között annak is köszönhető, hogy jól működnek a pszichés problémák hatékonyabb kezelése érdekében hozott kormányzati intézkedések – mutatott rá a Magyar Hírlapnak Rétvári Bence.

A terjeszkedő iszlám felfalja Európát?

Mikor Európa hagyományairól beszélünk, voltaképp két, egymással is vitában álló filozófiaiskolát jelölünk meg. Az egyik a keresztény kultúra, a másik pedig a felvilágosodás eszmeisége, szűkebben értelmezve az abban megerősödött individualizmus és közösség-ellenesség – írja a PestiSrácok.