Hírek Térség Top

Hajnal Gábor szociális bérlakásokat is építene Földeákon

Hajnal Gábor polgármester egy hatfős csapattal indult a helyhatósági választáson, polgármesterjelöltként. Földeák az elmúlt öt alatt lendületesen fejlődött, s nagy tervekkel néz a következő fél évtized elé. A polgármesterről sokan tudják, hogy famunkával, töktermesztéssel, kertgondozással és cefrekészítéssel kapcsolódik ki.

– Milyen csapattal vág neki a helyhatósági választásnak? – kérdeztem Földeák polgármesterét, aki faluvezetőként szeretné folytatni az öt évvel ezelőtt megkezdett munkát.

– A hattagú jelenlegi képviselő közül három az, akivel tudunk és akarunk is majd együtt dolgozni a következő fél évtizedben. Velük 2014-ben együtt is indultunk. Tóth Imre alpolgármester, iskolaigazgató remek ember, nagyon hasznos tagja a képviselő-testületnek, bölcsességével, tapasztalatával és tudásával. Nagyon-nagy szükségem van rá, de gondolom, hogy ez az igény kölcsönös benne is. Hiába lett állami fenntartású az iskola, azért napi kapcsolatban állunk, észrevételei és aktivitása is fontos számomra. Ugyanez érvényes dr. Varga Károly gyógyszerészünkre, aki oszlopos tagja a falu közösségének. Huszonegynéhány éve költözött a településre, és mindenkit ismer. Ráadásul néhány esztendő alatt belopta az emberek szívébe magát és nagyon sokat is tett a faluért. Alapítója volt a Földeák Községért Alapítványnak, melynek sokáig elnökeként tevékenykedett. Pál Ferenc képviselőtársam, aki mezőgazdasági vállalkozó, szolgáltató, is nagy tapasztalatú, bölcs ember. Bár többször kritizált, s javasolt más dolgokat, de ez még nem zárja ki azt, hogy továbbra is együttműködjünk. Hiszen a kritikának akkor van értelme, ha előre mutató szándékú. Az övéi azok.

– Kik az új képviselőjelöltek a csapatban?

– Hárman vannak. Herczeghné Varga Anikó, az óvoda vezetőjeként nemrégiben vonult nyugdíjba. Számos generáció nevelkedett a kezei alatt, ismeri a gyerekeket, szüleiket és nagyszüleiket is. Állítom, hogy jobban ismerő a földeákiakat, mint jómagam. Értékes ember, hiszen konstruktívan és nagyon jól vezette az óvodát. Az óvoda fejlődött az intézményeink közül a legjobban – köszönhetően a munkásságának. Szociálisan érzékeny ember, s nagyon örülök annak, hogy őt is meg tudtuk győzni arról, hogy ebben a csapatban a helye. Horváth Éva virágüzlet és vegyesbolt tulajdonosa, illetve bérlője is a csapathoz tartozik. Kétcsaládos édesanya, aki a két boltnak köszönhetően ismerhette meg a helybéliek problémáit. Olyanokat is, melyeket mi esetleg nem veszünk észre. Bízom benne, hogy ő is bizalmat kap a választóktól.

– Ki a hatodik?

– Torma István, a tanyagondnokunk, aki ismeri a külterületen élőket és azok problémáit. Mindent elkövet, hogy biztonságban tudja a kisbuszunkkal szállítani az embereket, elsősorban az iskolába, óvodába és a rendezvényekre: diákolimpiára, iskolai focibajnokságokra, vagy felnőtt bajnokságokra. Az iskolai úszásoktatásra a gyerekeinket elviszi, megvárja, majd haza is hozza őket. De szívesen szállítja a felnőtteket is. Ő is közismert. Azért kovácsoltuk össze ezt a csapatot, hogy példát tudjunk mutatni az embereknek, s minél szélesebb társadalmi bázisra építkezzünk. S tudjunk a földeákiakat foglalkoztató legapróbb problémákról is.

A csapat: Torma István, Tóth Imre, Herczegné Varga Anikó, Hajnal Gábor, Horváth Éva, dr. Varga Károly és Pál Ferenc

– Milyen eredményeket értek el öt év alatt?

– Az eredményeink önmagukért beszélnek, s teljes összhangban állnak azokkal a vállalásokkal melyek megvalósulására szövetséget ajánlottunk 2014-ben a földeákiaknak. Úgy, hogy közben a községnek nincs hitele, nem szorul támogatásra és biztos anyagi alapokon állva képes fenntartani és tovább emelni gazdasági erejét. A földeáki sportcsarnok ügye immáron a megvalósítás küszöbére ért, kiemelt állami beruházásként hamarosan megindul az építkezés, elindult a járdaprogram, melyben minden ingatlan tulajdonos, aki igényelte, ingyenesen kapta meg az építéshez szükséges anyagot. A falu-, illetve tanyagondnoki szolgáltatáshoz szükséges kisbusz beszerzésével nagymértékben könnyebbé vált intézményeinknek kiszolgálása. Minden földeáki lakcímmel rendelkező újszülöttet meglátogattunk és támogatást biztosítottunk a családnak, minden 65 évet betöltött földeákit is meglátogattak és anyagi támogatásban részesítettünk. De megépült a műfüves pálya, LED világítással, a sport és szabadidőpark, 200 méteres rekortán borítású futópályával, felújítottukk a „középső” és „Öreg” óvodát, az idősek nappali ellátását szolgáló épület, a bölcsődét, az egészségházat, épül az új piactér, elindult a Gagarin utcai csapadékelvezető kiépítése. Megújult az I. és II. világháborús emlékmű, el készült az’56 –os emlékmű, parkoló épültek az orvosi, a bölcsőde, az óvoda, az iskola és a szabadidő park elé. Közlekedési táblákat helyeztünk ki valamennyi kereszteződésbe, a biztonságos közlekedés megteremtése érdekében. Új burkolatot kapott a Bajcsy-Zsilinszky Endre utca, felújítottuk a Földeák-Igás közötti útszakaszt, útalapot kapott az Érmellék utca, valamint az Arany János utca Zrinyi Miklós utca és a Mikszáth Kámán utcák közötti szakasza. Így immár nincs sáros utca Földeákon. Korszerűsítettük a kamera rendszert, új tűzoltó autó szereztünk be egy INTERREG pályázatnak köszönhetően, eredményjelzőt, kerítést kapott a sportpálya, egészségügyi gépeket, eszközüket vásároltunk az orvosoknak, tematikus kerékpárút kialakítása, kerékpár vásárlás tartozott a turisztikai fejlesztések közé. Befutókaput, kordonok, hangosításhoz szükséges eszközöket vettünk a futóversenyeik számára. Székelykaput állítottunk, köszönhetően Gábor Leventének és családjának. A közmunkaprogramok keretében beszerzett gépek értéke meghaladja az 50 millió forintot, erőgépet, hozzá való eszközöket vásároltunk, hűtőkonténert vásároltak, fejlesztettük az Erdészház infrastruktúráját mely elektromos áram fejlesztést, gáztartály elhelyezését, a terület körbekerítését jelentette. A község megvásárolta a Termáltechnika épületét, felújította a 100-as, a Kínai és a Family büfé épületét, bevezették a szelektív hulladék gyűjtést és rendszeres az elektronikai hulladék gyűjtése. De a Návay Lajos Általános Iskola felújítása és bővítése is munkásjuk gyümölcse.

– Melyek a legnagyobb terveik?

– A következő ciklus főbb tervei közt szerepel a művelődési ház teljes körű felújítása, a napközi otthon épületének két tanteremmel és egy ebédlővel való bővítése, a napközi otthon konyhájának felújítása a kor követelményei szerint, a meglévő útalapjaink aszfalt burkolattal való ellátása, de a Vásárhelyi utcai rendelőhöz kapcsolódó szolgálati lakás és az önkormányzat tulajdonában lévő szolgálati lakások felújítása is. És a fejlesztési tervekhez tartozik, hogy szociális bérlakásokat szeretnének építeni a faluban.

– Látván a végzett munkát és a terveket, sokakban felmerülhet a kérdés, mivel kapcsolódik ki?

– A kevés szabadidőmben továbbra is szeretek famunkát végezni, készítettem például népi motívummal ékesített padot a könyvtárunk részére. Örömmel tölt el, hogy milyen szívesen használják az oda látogatók illetve az ott dolgozók. Dísztalicskát is csináltam a részükre, illetve felújítottam azt a – dr. Szabó Gábor háziorvosunktól származó – népi padot, amit az óvodánk gyermekei használnak. A burgonya termesztés, új fajták kipróbálása még mindig a kedvenc elfoglaltságaim közé tartozik, csakúgy mint a dísztök termesztése is. A kert gondozása szintén az aktív kikapcsolódást mintsem a munkát jelenti számomra. Kedvenc elfoglaltságaim közé tartozik a pálinka főzetése, s hozzá az alapanyag megtermesztése, a cefre készítése is – árulta el Hajnal Gábor.