Gyurcsányéknak kedvez a hangfelvétel előkerülése

Súlyos állításokat tartalmazó hangfelvétel került ki Karácsony Gergelyről, Budapest egyik főpolgármester-jelöltjéről, aki azt állítja, hogyha visszamegy Zuglóba, akkor „elássák”. A felvételből kiderül, rossz viszonyban van az őt jelölő MSZP-vel, és az is, hogy megfenyegette a szocialista Tóth Csaba – írja a hirado.hu.

Több mint 300 támogató segítségével jött létre az Erzsébet-ház

Az Angyalsóhaj Alapítvány kezdeményezésére, rendkívüli összefogás eredményeként jött létre a különleges terápiás szobával is rendelkező intézmény, amelyben a 23 évnél idősebb, halmozottan sérült fiatal felnőtteket tudnak ellátni. Az átadó ünnepségen részt vett a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár is.

Változott a magyarcsanádi szociális bérlakások díja
Zökkenőmentesen zajlott a ciklus mai utolsó magyarcsanádi képviselő-testületi ülése. A testület – többek közt – a szociális bérlakások, valamint a szolgálati és egyéb célú ingatlanok bérleti díját is meghatározta. A testület elfogadta Farkas János polgármester, a két ülés között történt fontosabb eseményekről tájékoztatóját, illetve dr. Aboul-Hosn Hussein háziorvos az egészségügyi ellátás helyzetéről szóló tájékoztatóját. A háziorvos elmondta, sok a rendelőben az adminisztráció, a betegellátásra kevesebb idő jut, és ez fordítva…
Gulyás: ahol baloldali kormány kerül hatalomra, ott bevándorláspárti politika veszi kezdetét

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján ha bárhol Európában baloldali kormány lép hivatalba, bevándorláspárti politika veszi kezdetét, ami a határok megnyitásával jár – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Brutális túlsúllyal gurult az M43-ason
Pontosan 1780 kiló túlsúllyal poroszkált az M43-as autópályán egy bolgár sofőr. A rendőrség két hónapra eltiltotta a járművezetéstől. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság M43-as Autópálya Alosztályának járőrei tegnap napközben egy bolgár honosságú autószállító trélert ellenőriztek a Kéthalmi pihenőhelyen. A tengelysúly mérés során megállapították, hogy a rakomány 1780 kilogrammal haladta meg a megengedett legnagyobb össztömeget. A kék ikon jelzi a kéthalmi pihenőhelyet. Ide terelték ki a brutális járművet A bolgár sofőrt az…
Hatmilliós Audit csempészett, hamis rendszámmal
A Szegedi Járási Ügyészség a letartóztatását indítványozta annak a szerb férfinak, aki körözött, hamis rendszámtáblával ellátott Audival akart az országból Szerbiába kilépni. A bíróság 30 napra le is tartóztatta. Fotó: police.hu A gyanú szerint a harminckét éves elkövető még szeptember 19-én délután a röszkei határátkelőhelyen kívánta az ország területét elhagyni. A férfi egy olasz rendszámú, mintegy 6 millió forint értékű gépkocsit vezetett. Az ellenőrzés során a gyanúsított átadta a kocsi…
Tizennégymillióból újult meg a pitvarosi piac
A mai avatón a savanyú káposztát is megkóstolta Lázár János országgyűlési képviselő. Elmondta az elmúlt öt esztendőben másfél milliárd forint érkezett a pitvarosi fejlesztésekre. Ma reggel is működött, sőt a felújítás időszaka alatt sem zárták be a pitvarosi templom mögötti piacteret. – Ezzel is próbáltuk helyben tartani az árusokat és a vállalkozókat, nehogy máshová járjanak majd el – mondta megnyitójában Radó Tibor polgármester, aki hangsúlyozta, szeretnék őket megtartani, hogy minél…
Újabb gazdaságvédelmi lépés: már vállalkozások is pályázhatnak munkásszállások támogatására

A Gazdaságvédelmi Akcióterv újabb pontja lépett életbe a kormány döntésének értelmében, az önkormányzatok és gazdasági társaságaik mellett a jövőben a vállalkozások is pályázhatnak munkásszállások építésére vagy felújítására – mondta az MTI-nek Varga Mihály.

Nagy István: A gazdák azok, akik mindent megtesznek a környezetük megóvásáért

A Hír TV Magyarország élőben című műsorában témaként górcső alá került a mezőgazdaság helyzete. A stúdióba invitált vendég – Nagy István agrárminiszter – Velkovics Vilmos kérdésére elmondta: támogatni kell a gazdákat, hogy jól kezeljék az éghajlatváltozás kihívásait.