Hírek Térség Top

Ötezer forintot kapnak a 70 év feletti kiszomboriak

Erről is döntött mai ülésén a helyi képviselő-testület, mely az ülés végén megnézte az épülő új piacot is (képünkön).

A kiszombori községházán kezdődő ülés legelején Lakatos-Tóth Andor, a megyei kormányhivatal makói járási hivatal vezető-helyettese tájékoztatójában elmondta: az ügyfélforgalom tavalyhoz képest nőtt, makói kormányablak látogatottsága 63 ezer fölött volt. 2018-ban 8 perc volt a várakozási idő, ami csökkent. A munkaidő előtt és utána is nyitva vannak hétfőn és csütörtökön. Van olyan nap, amikor ötszáz ügyfél is felkeresi őket. A kormányablak feladatai is bővültek, nem csak az ügyfelek száma emelkedett. Minden héten el tudnak jutni minden egyes településre. Kiszomboron szerdánként 8-11.30 között tart fogadóórát a települési ügysegéd. Tavalyhoz képest 10 százalékkal növekedett a kiszombori ügyfelek száma. A mobil kormányablakbusszal is igyekeznek minden egyes településre egyszer eljutni minden évben. Idén június 20-án jöttek Kiszomborra, s 27 ügyfél kereste fel azt. 21-en okiratok kiállítását kérték. Tavaly 29 millió forint maradt az évi egyszeri illetékmentes személyi igazolvány kiállításának bevezetése miatt. A szociális hatósági feladatokról elmondta: jelentős hatása van erre a növekvő foglalkoztatás. Kiszomboron 2017-en 49-en, míg tavaly már csak 19-en kaptak jövedelempótló támogatást.

Szegvári Ernőné polgármester elmondta, hogy bizonyos nyugdíjügyekben kétszer is átszállással kell Vásárhelyre kell utazni, pedig Szegedre egyszerűbb lenne a községből eljutni. Lakatos-Tóth Andor elmondta, a makói járás egyelőre Vásárhelyhez tartozik, de a nyugdíjkérelmeket a makói kormányablakban is be lehet adni.

Gazsi Gábor képviselő szerint jól működik a makói kormányablak. Tapasztalata szerint nem sokat kellett várni, míg sorra kerül az ember és az ügyintézők is kedvesek.

A testület elfogadta a polgármester, a két ülés közt történt eseményekről szóló jelentését, majd döntött arról, hogy 5000 forintos egyszeri támogatást ad a 473, 70 év feletti kiszomborinak, összesen 2 millió 365 ezer forint értékben. Az érintettek erről értesítést kapnak, az összegért ügyfélfogadási időben a községházára kell majd bemenni.

A képviselők a helyi rendelet módosításakor meghatározták, hogy a rászorulók helyi családok maximum 5 köbméter szociális tűzifát, vagy 10 mázsa barnakőszenet kaphatnak szociális tüzelő támogatásként. A község ebben az évben a Belügyminisztérium pályázatán összesen 572 mázsa barnakőszén vásárlásához 1 millió 816 ezer 100 forintot nyert. Azaz nem fát, hanem barnaszenet osztanak.

Módosították 2019 évi költségvetési rendeletet, mely mérlegfőösszege így 1 milliárd 126 millió 396 ezer forint.

Döntöttek arról, hogy a község csatlakozik a Bursa Hungarica Felsőoktatási ösztöndíjpályázathoz. A testület célja, hogy minél több kiszombori hallgatót tudjon támogatni.

A képviselők elfogadták a 2014-2019 közti gazdasági program végrehajtásáról szóló tájékoztatót. Amit elképzeltek, az 80-90 százalékban teljesült is. Sikeres öt évet zártak. A község biztonságos működés mellett fejlődhetett. A nagy beruházások mellett, helybéliek komfortérzetét is javították a kisebb fejlesztésekkel – értékelték a ciklust Balázs Zoltán és Börcsökné Balázs Márta képviselők. Szirbik Imre alpolgármester a legsikeresebb ciklusnak nevezte a jelenlegit. Szegvári Ernőné polgármester elmondta, amely fejlesztésekhez 2014-ben segítséget kértek Lázár Jánostól, azokat végre is tudták hajtani. Hozzátette: A községnek 254 millió forintja maradt értékpapírban, 24 millió készpénzben. A polgármester is sikeresnek nevezte az elmúlt öt évet, mely fejlesztései a korábbi évek fejlesztéseire épültek.

A képviselők döntöttek arról, hogy 2019-20-es gazdasági évre 3 forint/négyzetméter+ áfa/év legyen az önkormányzati földek bérleti díja.

Véleményezték az óvoda éves munkatervét, illetve jóváhagyták Pap László kérelmét, aki az önkormányzattól bérelt üzlethelyiségben működő szépségszalonja 10 négyzetméterét fodrászat céljára adná albérletbe.