Hírek Makó

Farkas Éva Erzsébet: történelmi pillanat a Csanád vármegyei iratanyag visszatérése Makóra

Majdnem 70 év száműzetés után került vissza a makói levéltárba Csanád vármegye 1717-1950 közötti iratanyaga. Urbancsok Zsolt szerint óriási munka vár a kutatókra, Csanád megyei monográfia is készülhet végre.

Tavaly novemberben adták át a makói levéltár számára felújított épületet a Petőfi parkban, amelyhez a város 130 millió forint támogatást kapott a kormánytól. Sokáig kérdéses volt azonban annak az iratoknak a sorsa, ami Csanád vármegye 1717-1950 közötti fennmaradt anyagát tartalmazza. Ez ugyanis a tanácsrendszer létrehozásakor Makóról Szegedre került, ahol eleinte méltatlan körülmények között egy raktárban volt tárolva.

Farkas Éva Erzsébet kiemelte, mindenképpen azt szerették volna elérni, hogy ez az anyag visszakerüljön Makóra, hiszen ide tartozik, és hosszú egyeztetéseket követően ebbe bele is egyezett a Magyar Nemzeti Levéltár. A térség 16 településének tudományos, kulturális, történelmi öröksége mellett így itt lesz elérhető ez a mintegy 1 kilométert kitevő iratanyag is.

A polgármester elmondta, az átszállítást egy makói cég kezdte meg szeptember 5-től, és mostanra az iratok mintegy 85 százaléka meg is érkezett. Farkas Éva Erzsébet azt is hangsúlyozta, szintén komoly siker, hogy a térség múltjának és hagyományainak őrzése érdekében az országgyűlés Lázár János kezdeményezésére döntött a megye névváltoztatásáról Csongrád-Csanádra.

 

navigate_before
navigate_next

 

Urbancsok Zsolt szerint egy levéltár életében ritkán történnek nagy dolgok, akár évtizedek, évszázadok is eltelhetnek változás nélkül, ezért is történelmi léptékű a Csanád megyei anyag visszakerülés, és hogy végleges, megnyugtató elhelyezést kaptak az iratok. Ezzel egy olyan kutatóbázis kezdheti meg a működését, amilyen még Szegeden sem volt.

A levéltár igazgatója kiemelte, dr. Tóth Ferenc hat kötetes Makó monográfiája országosan is egyedülálló, amire nagyon büszke lehet a város, most viszont lehetőség nyílik arra is, hogy elkészüljön egy Csanád vármegye monográfia, ezért óriási munka vár a kutatókra.