Hírek Térség Top

Simonné Sinkó Erika folytatni szeretné Óföldeák fejlesztését

Könnyű dolga van Simonné Sinkó Erika polgármesternek, hiszen nincs kihívója a helyhatósági választáson, így az ikreit családban nevelő édesanya a következő ötéves ciklusban is Óföldeák társadalmi megbízású polgármestereként dolgozhat csapatával a faluért.

– Szép eredményeket értek el öt esztendő alatt. Gondolom, hogy ezért is folytatná…

– Szeretném folytatni a megkezdett munkát. Azt gondolom, hogy az elmúlt öt évben tudtunk igazán pénzt hozni a településre, s ebből fejleszteni – mondta Simonné Sinkó Erika. Óföldeák jelenlegi polgármestere, s egyetlen polgármesterjelöltje hozzátette: – Több száz millió forintról van szó. Feladat az maradt bőven, de úgy érzem lehetőség is. Szeretnénk folytatni a faluépítő munkát.

– Melyeket tartja a legfontosabb eredményeknek?

– Sikerült térfigyelő kamerákat felszerelni, hogy biztonságos legyen a település, utakat tudtunk javíttatni, aszfaltoztatni.

– Évtizedes lemaradásokat is pótoltak?

– Igen, megújult az orvosi rendelő, a községháza, az emlékház. Maradt még bőven feladatunk, azaz nem lehet hátradőlnünk, hogy minden készen van és minden szép. Vannak további céljaink, terveink. Szeretnénk kihasználni a következő öt év pályázati lehetőségeit, hogy mindent fejlesszünk, ami eddig még elmaradt.

– Mik lennének ezek?

– Nagyon sok mindent, de a legfontosabb, ami elmaradt ebben az ötéves ciklusban a művelődési ház, illetve az erődtemplom előtti park felújítása. Ugyan mindkettőt beterveztük, de végül sajnos nem volt rá lehetőségünk, hogy meg is csináltassuk. Pedig mindkettőnek tartják az óföldeákiak.

– A park felújításába beletartozik a Návay László-kúriáé is?

– Bele, hiszen ezt szeretnénk rendezvényházként működtetni, ahol önkormányzati és családi rendezvényeket is tarthatnánk. Ezekre – a befogadóképessége miatt – kicsi a jelenlegi művelődési házunk, mely korábban iskolaépület volt. Lázár János országgyűlési képviselő áldását adta, s megígérte a segítségét ez ügyben is.

Közösségi térre fejlesztenék a Návay László kúriát

– A Magyar Falu Programba is pályáztak…

– Úgy látom ez a program nagy segítséget és lehetőséget jelent a kistelepüléseknek, elsősorban azért, mert ezekben a pályázatokban nincs szükség önerőre. Útfelújításra adtunk be pályázatot, de terveink között szerepel a ravatalozó felújítása, s szeretnénk benne egy vizesblokkot kialakítani. A településtől messzebb lévő temető az önkormányzat tulajdonában áll, s jelenleg egy mobilvécé áll az odalátogatók rendelkezésére.

– Kik tartoznak a csapatába?

– Valamennyi jelenlegi képviselő indul velem, mivel közösen szeretnénk tovább dolgoznia faluért. Nem nagyon kellett gondolkoznunk rajta. Ráadásul zökkenőmentes volt mindvégig a kapcsolatunk a képviselőkkel. Igaz, ez nem azt jelenti, hogy mindenben száz százalékig egyetértettünk, de vita és hangos szó nélkül tudtunk döntéseket hozni, azaz közös nevezőre tudtunk jutni. És van még egy plusz egyéni képviselőjelölt. Az pedig a demokrácia szépsége, hogy a polgármester azokkal a képviselőkkel dolgozik együtt, akiket a helybéliek megválasztanak.

– Mit szó ahhoz, hogy nincs kihívója?

– Nem tudom, elődömnek mindig volt és volt nekem is öt évvel ezelőtt.

– Hogy fogadták az ikrei, hogy anyu ismét polgármesternek indul?

– Nem tudom, hogy Gréta és Hunor ebből három évesen mit élnek meg, azonkívül, hogy anya nagyon keveset van velük. A férjem pedig természetesnek tartja, hogy ismét indulok polgármesternek. Szerintem nem is gondolt arra, hogy nem fogok.

– Hogyan kezdték a gyerekek az óvodát?

– Az egyhetes beszoktatási idő alatt minden nap én vittem át őket a földeáki óvodába, s hoztam is el őket. Most pedig ez a feladat Zsarkó József falugondnokunkra szállt. Ugyanis az összes földeáki óvodást ő viszi Földeákra. Nekem az a feladatom, hogy reggel negyed 8-ra kivigyem az ikreket a közösségi ház elé. Ott köszönünk el egymástól, majd felszállnak a kisbuszba. Aztán délután ismét találkozunk.