Kiemelt hírek Makó

Móra Ferenc Attila: Molnár László a tőlem lenyúlt ötletekkel kampányol

Felháborodva kereste meg portálunkat a makói közélet ismert szereplője, mert biztos benne, hogy a szocialisták elnöke kizárólag taktikai okokból választotta magának az 5. választókörzetet, ráadásul több olyan dologgal is kampányol, amit már jóval korábban ő vetett fel, és részben meg is oldott.

A körzeteket nem a politikai taktikázásra kellene beáldozni, olyan képviselők legyenek, akik tényleg akarnak is tenni a körzetért. Amit Molnár László csinál, számomra gusztustalan.

– fakadt ki portálunknak Móra Ferenc Attila.

A makói közéleti szereplő az 5. választókörzetben korábban számos problémára hívta fel a figyelmet, és több ötletet is javasolt a városrész életének megkönnyítésére, ezeket viszont most szinte egytől egyig az MSZP makói elnökének szájából hallja vissza, amin komolyan felháborodott.

Példaként említette a városrészi napokhoz hasonló „Ráday-nap” ötletét, de mint mondta Molnár László ráakaszkodott a körzetben rendszeres vitát kiváltó szórakozóhely problémájára is. Ez utóbbi kapcsán a közös ellenzéki összefogás jelöltje azt mondta egy videójában, hogy felvette a kapcsolatot a tulajdonossal és segíteni akar a megoldásban.

– Lakossági nyomásra én kerestem meg a jegyzőt, és a rendőrséggel is felvettem a kapcsolatot, vagy négy hónapja minden pénteken és szombaton kint vannak éjszaka a rendőrök. – mutatott rá Móra Ferenc Attila.

 

 

Amikor kiderült, hogy kik lesznek az MSZP-DK-Jobbik összefogásának néhány civillel megtűzdelt jelöltje, és azok melyik körzetekben indulnak, mi is furcsálltuk, hogy Molnár László miért nem a „saját körzetében”, a 7.-es választókörzetben indul. Arra jutottunk, hogy minden bizonnyal taktikai megfontolásból akarta elkerülni a nehéz ellenfél Czirbus Gábort.

Gyakorlatilag selyemzsinórt kapott Török Miklós – Makó Híradó

A Gyurcsány-párt önkormányzati képviselője lehet az áldozata a nagy ellenzéki összefogásnak Makón. Török Miklóst Mucsi Tamás a jelenlegi városvezetés „legádázabb ellenfelének” nevezte, úgy látszik mégsem igazán ragaszkodnak hozzá, pedig akadt volna más lehetőség. A selyemzsinór az Oszmán Birodalom kivégzési eszköze volt, melyben azok részesültek, akik kegyvesztettek lettek a török szultánnál.

 

A Móra Ferenc Attila által elmondottak ezt csak még jobban alátámasztják, szerinte ugyanis az utóbbi öt évben semmit nem csinált a szocialisták elnöke az 5. körzetben, és egyáltalán nem is köti oda semmi. A közéleti szereplő – aki egyébként a Mi Hazánk Mozgalom színeiben szintén képviselőjelölt – úgy véli, Molnár László kizárólag az idősekre alapozik, és arra, hogy ez a városrész korábban is ellenzéki képviselőé volt, így könnyebb meccs vár rá.

Móra Ferenc Attila most attól tart, hogy az összes korábbi ötletét lenyúlják tőle, ezek között van normális, használható térfigyelő kamerák felszerelése, vagy éppen a kihasználatlan önkormányzati telkek kimérése lakásoknak. A közéleti szereplő egyébként azt is elmondta, hogy makói Facebook csoportokban nemtetszésének is hangot adott Molnár László kampánya miatt, ám mostanra az ellenzéki szimpatizánsok rendszerszintűen jelentik fel, és tiltatják le a közösségi oldalon. A témával kapcsolatban megkeressük a makói szocialisták elnökét is, amennyiben választ kapunk, frissítjük a cikket.

Borítókép: Móra Ferenc Attila Facebook