Kiemelt hírek Makó

Makót is utolérte a vihar, Szegeden és Vásárhelyen is nagy károkat okozott

A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság közlése szerint csaknem ötszáz bejelentés érkezett a megyei műveletirányítási központba: a kidőlt fák nemcsak a közlekedést nehezítették meg, autókra is rádőltek, de Szegeden egy platánfa szakadt rá egy emberre.

A 43-as főútvonal Makó főtéri szakaszára teljes szélességében rádőlt egy platánfa, amit a vihar tört derékba. Szerencsére nem sérült meg senki – számolt be róla a Délmagyar.

A Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közlése szerint elsősorban Szeged utcáit áztatta el a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű eső és a szél is sok problémát okoz. A Széchenyi téren egy padon ülő emberre szakadt rá egy platánfa, a szegedi hivatásos tűzoltók láncfűrésszel beavatkoztak és kiszabadították, de többek között egy belső udvart is megrongált a szél, illetve egy felsővezeték is leszakadt, a tűzoltók folyamatosan dolgoznak a károk felszámolásán.

Rövid időn belül csaknem ötszáz bejelentés érkezett a megyei műveletirányítási központba a heves zivatarok okozta károk miatt. Autókra, családi házakra, főutakra és villanyvezetékekre dőltek a fák, ezért a megye több településén áramszünet van.

Mint a Promenad.hu írja, Vásárhelyen többek között a kertvárosi óvodára dőlt rá egy hatalmas fa, információik szerint a gyerekek a délutáni pihenőjüket töltötték, amikor az eset történt. Személyi sérülésről szerencsére nem tudnak.

 

Forrás: Délmagyar, Promenad, Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Borítókép: Szabó Imre / Délmagyar