Hírek

Tartalmas napokkal vette kezdetét Kerekes Éva nepáli expedíciója

Mint ahogy portálunk beszámolt róla, szeptember elsején érkezett Nepálba Kerekes Éva és Herczeg Angelika, hogy megmásszák a világ hetedik legmagasabb hegycsúcsát, a Dhaulagirit. Az utóbbi napokban is számos dolog történt velük, amelyről a makói hegymászótanonc közösségi oldalán is beszámolt.

Szeptember harmadikán érkeztek meg Phokarába, Nepál második legnagyobb városába, hat és fél órányi zötykölődés után, ahol addigra az eső is eleredt, a monszunhoz pedig meleg is társult, így a páratartalom meghaladta a 80%-ot – írja közösségi oldalán Kerekes Éva.

– Gyorsan elfoglaltuk a szállást – a szállodát éppen átfestik belülről –, és már mentünk is nekem vékony pehelykabátot vásárolni, mivel itt lényegesen olcsóbb, mint Kathmanduban. Vacsorázni már együtt ment a 3 grácia: Aldona, Angi és Én, két mászósherpa kíséretében. Persze a vacsora ideje alatt sem áll el az eső, hiába vártuk a csodát, így lekerült a trekking cipő és a zokni, egy kisboltból szereztem nylontáskákat a cipőinknek, meg a fejünkre sapkának és a szállásig nyargaltunk mezítláb a langyos esőben, ugrálva, bohóckodva az úton átfolyó vízben – áll a beszámolóban.

Másnap reggel nyolc óra helyett később sikerült elindulniuk, viszont megérkezett Karl is, akinek mégsem érkezett meg a csomagja Indiából előző nap estig, így kénytelen volt bevásárolni és bérelni mászófelszerelést, hogy részt tudjon venni az expedíción.

– A reggeli repülőjárattal érkezett meg Kathmandubol Pokharaba, így megvártuk őt is, hogy most mar dzsippel folytassuk az utunkat Tato Paniba. Tato Pani magyarul forró vizet jelent. Ilyen nevű helyből van jó néhány errefele. A városkában van egy közfürdő, ahol néhány rúpiáért cserébe bele lehet ülni a forró vízzel feltöltött medencébe. Szerintem úgy, ahogyan 2 évvel ezelőtt kimaradt ez az életemből, most is ki fog – osztotta meg a bejegyzésben Kerekes Éva, aki továbbá elárulta: az indulásnál mindjárt a gumisnál kezdett velük a sofőr, ahol kiderült, hogy a jobb hátsó kerék bizony defektes, de 10 óra után egy kevéssel már robogtak is felfelé a Pokharát körülvevő hegyek egyikén.

– Mielőtt végleg búcsú intettünk volna a városnak, megálltunk egy kilátópontnál fotózni. Egy darabig még rendes aszfaltúton haladtunk, amit felváltott a sáros, köves rész. Innen mar dőltünk jobbra-balra a hátsó ülésen. Ennek ellenére a táj teljesen magával ragadott, ahogy haladtunk egyre beljebb, fel-feltűnt néhány kisebb vízesés is. Kétórányi zötykölődés után megálltunk ebédelni, ahol az immár részünkről hagyománnyá vált ebédet, a chomain-t, azaz zöldséges sült tésztát kértünk, amit otthon köretnek adnak a hús mellé, itt bizony csak magában főétel. Ebéd után folytattuk a dagonyázást úttalan utakon, átkelve sodráson, elhaladva vízesések, földcsuszamlások  mellett. Néha arra gondoltam, mi hozhatta ide az embereket, akik itt élnek? Apró falvak távol egymástól, a hatalmas sziklák tövében, parcellák, ahol rizs és bab terem, bármerre nézek banánfák, egzotikus virágok, pillangók. Mégis nyomorúságos élet mindenfelé, óriási az ellentét a természet gazdasága és az emberek szegénysége között, annak ellenére, hogy ezen a környéken már van vezetékes áram és víz, mobiltelefon – vetette fel a kérdést a hegymászótanonc.

A következő nap reggel ötkor indult, amikor is csodás napfelkelte várta az expedíció résztvevőit a kanyargó folyónál. Útjukat a terepviszonyok nehezítették, rengeteg a sár, és bővizű patakokon is átkeltek, de mint írja: kár volt aggódni, a sofőr vérprofi.

– Eltelik másfél óra és ismerős helyen áll meg a dzsip. Kiszállunk és mosolyogva fedezem fel, hogy ennek a helynek a lábánál kacsintottunk egymásra először VELE, a telihold utáni napon a szállás ablakából. Most nem mutatja magát, szégyenlősen a felhőkbe burkolózik oly vastagon, hogy semmilyen kíváncsi szem meg ne tekinthesse. Mégis repdeső lélekkel nyugtázom, itt vagyunk, közel hozzá! – emeli ki a bejegyzésben, ezt követően pedig Jomsonba utaztak, majd Marphaban időztek el egy keveset, 2 óra körül pedig Muktinathba értek. A szállás elfoglalása után pedig felsétáltak a Holy Place-re is.

Másnap elhagyták Muktinath-ot, másfél óra múlva a Marphában voltak a szálláson, kiterítették a térképet és próbálták a következő napi trekking útvonalát, emelkedését és a túra idejét megsaccolni, mely során 4800-4900 méter magasra mennek, a Yak Kharka nevű helyre, amit a térkép sem jelöl.

Majd a Marpha kolostorát látogatták meg, ahol egy kedves monk nyitotta ki a kolostor lakattal lezárt vaskos ajtaját, akitől áldást is kaptak később, Ngima pedig azt is megmutatta számukra, hogy üdvözöljék Buddhát. Ezt követően egy szertartást is megtekinthettek, végül visszatértek a szállásra, hogy másnap elinduljanak az Alaptáborba.

Az expedíció során portálunk exkluzív anyagokkal jelentkezik majd!

 

Forrás: Facebook / Kerekes Éva hegymászótanonc