Hírek

Késelő afgán migráns: azért jöttem Hollandiába, hogy megvédjem Mohamed prófétát

Két turistát szúrt le a 19 éves migráns, de a rendőrök gyorsan leszerelték. Mohamed próféta miatt akart bosszút állni – írja a 888.

Egy 19 éves afgán migráns megkéselt két amerikai turistát Amszterdam főpályaudvarán tavaly augusztus 31-én. Áldozatait véletlenszerűen választotta ki, a környékén sétáló embereket próbálta meg leszúrni. A pályaudvaron sok rendőr szokott tartózkodni, és ez most sem volt másképp, így gyorsan le tudták szerelni a migránst. Meglőtték, majd kórházba szállították és kihallgatták. Kiderült, hogy a tettes német tartózkodási engedéllyel rendelkezett.

A késes migráns kétnapos kihallgatáson vett rész az amszterdami bíróságon, ahol azt mondta, azért jött Hollandiába, hogy megvédje a prófétáját.

Azt terveztem, hogy igazságtalan és kegyetlen embereket fogok meggyilkolni, azokat, akik lehetővé tették, hogy Mohamed prófétát megsértsék – tette hozzá Jawed Santani az ANP holland nemzeti hírügynökség szerint.

Meg akartam védeni a vallásomat, világossá akartam tenni, hogy a vallásomat békén kellene hagyni. Ha nem így tesztek, akkor fel kell készülnötök az ilyen akciókra – mondta a bíróknak, amikor megkérdezték, mi volt tettének indítéka.

Az eset összefügghet azzal, hogy Geert Wilders holland politikus pártja, a bevándorlásellenes holland Szabadságpárt (PVV) Mohamed-karikatúraversenyt hirdetett, amit a késeléses incidens előtt pont egy nappal mondtak le biztonsági aggályokra hivatkozva.

 

Forrás: 888 | Borítókép: illusztráció