Belföld Hírek

Megrekedt a magyar dinnyeexport

Kedvezőtlen folyamatok indultak el a magyar görögdinnye piacán. Bár a termés minőségével az idén sem volt probléma, a külpiacokon kisebb mennyiséget tudtak értékesíteni a gazdálkodók. Az ágazati szereplőket összefogó egyesület szerint az exportpiacok bizalmának visszanyeréséért a termesztők mellett a felvásárlóknak, az exportőröknek és az áruházláncoknak is tenniük kell – írja a Magyar Nemzet.

Bár a dinnyeszezon a belföldi eladásokat nézve jól kezdődött, július második felében a termesztőknek azzal a ténnyel kellett szembesülniük, hogy az exportpiacokra nehezebben lehet eljuttatni az árut, mint az előző években – tudta meg lapunk Göcző Mátyástól, a Magyar Dinnyetermelők Egyesületének társelnökétől. A szakember szerint az okok egyelőre nem pontosan ismertek, éppen ezért az egyesületnek és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának is fontos feladata, hogy megállapítsák, miért nem kelendő a magyar dinnye. A munka már elkezdődött, az egyesület a múlt év őszén a köztestülettel összefogva mind az öt termesztőkörzetben előadásokat tartott, ahol tájékoztatták a gazdálkodókat, hogy milyen feltételeknek kell megfelel­niük, ha jó piacot akarnak találni.

Göcző Mátyás szerint szemléletváltásra van szükség a termesztésben. Egységesíteni kell a magyar árualapot, a külalak nem lehet olyan heterogén, mint manapság. Azonban nem csak a gazdáknak van tennivalójuk. Annak érdekében, hogy a magyar görögdinnye megőrizze külpiacait, a felvásárlóknak, az exportőröknek és az áruházaknak is megvan a felelősségük. – A felvásárlótelepeken az árut szigorú követelmények alapján veszik át, emiatt elég sok a kieső mennyiség, ennek ellenére gyakran kritikán aluli kínálattal találkozunk a boltokban – mondta. Hozzátette: tízből hét esetben nem olyan áru van a konténerekben, ami vevőcsalogató lenne.

A kivitel visszaszorulása az egyre erősebb versennyel is magyarázható. Míg három-négy évvel ezelőtt Olaszország szinte a teljes termést belföldön adta el, az utóbbi években korszerű technológiával, korszerű csomagolással jó minőségű áruval jelentek meg az európai piacainkon is. Emellett Romániában is egyre több dinnyét termelnek, a balti piacainkat pedig az ukránok kezdték el olcsó áruval teríteni.

– Fel kell vennünk a versenyt, ellenkező esetben kiszorulunk az európai színtérről. Nagy bajban leszünk, ha az export nem fog megfelelően húzni, az itthon megtermett mennyiséget ugyanis a belföldi kereslet nem tudja felszívni – mutatott rá.

Bár az idei termésmennyiség az időjárás miatt nem volt túl nagy, az export kiesése miatt nyár közepén így is túlkínálat alakult ki a hazai piacon. A kezdeti időszakban az árak igen kedvezően alakultak, köszönhetően annak, hogy nem volt elegendő és megfelelő minőségű importáru az országban. Ennek a folyamatnak azonban a túlkínálat gyorsan véget vetett, rá­adásul ahogy a korábbi években, úgy az idén sem sikerült eltúlzott áruházi akció nélkül végigvinni a szezont.

– Sajnálatos, hogy az áruházláncok évről évre vevőcsalogatónak használják a görögdinnyét, az idén is előfordult száz forint alatti akciós ár. Ezzel a kereskedők gyakorlatilag leminősítik a magyar árut, hiszen ilyen olcsón már nem lehet olyan árut előállítani, amelyik megfelel a mai kor követelményei­nek és felveszi a versenyt a görög, az olasz vagy a spanyol áruval – emelte ki Göcző Mátyás.

Régi mondás, hogy Lőrinc után már nem szabad görögdinnyét venni, mert nem jó a minősége. Ennek valóságtartalma azonban a szakember szerint mára szertefoszlott, hiszen akár szeptember közepén is lehet még finom magyar dinnyével találkozni. A békési régióban is vannak termelők, akik megfogadták a tanácsot arról, miszerint a szezont minél inkább szét kell húzni, emellett a Jászság szeptember elejéig, a nyírségi termesztőkörzet pedig szeptember második feléig tudja magyar áruval ellátni a fogyasztókat.