Hírek Makó

Lázár János beszéde a makói székelykapu átadásán

A magyar államalapítás ünnepéhez kapcsolódóan adták át a Csanád vezér téri székelykaput, amelyet Makó és testvérvárosa Csíkszereda állított közösen. Az alábbiakban a térség országgyűlési képviselőjének az ünnepségen elmondott beszédét olvashatják.

 

Kedves Makóiak!

Hölgyeim és Uraim!

 

Mindenekelőtt köszöntsük együtt nagy tapssal a csíki testvéreinket, akik eljöttek ma közénk, és a Hargita Nemzeti Táncegyüttest, akikkel ma együtt emlékezhetünk államalapító Szent István királyunkra. Szeretném megköszönni mindannyiunk nevében a kezdeményezést, az ötletet és a gondolatot Hadik György képviselőtársunknak, barátomnak, aki arra biztatta Makó polgárait, hogy legyenek nagylelkűek és a nemzeti összetartozás jegyében a csíkiakkal közösen állítsunk ma egy székelykaput. Képviselő Úr, Doktor Úr, köszönjük neked ezt a nemes gesztust!

Ha már az államalapítás, akkor megragadom az alkalmat, hogy gratuláljak Makó város minden polgárának az elmúlt 5 esztendőben elért páratlan eredményeikhez. Megköszönve mindannyiuknak – pártállástól függetlenül – a képviselő-testületben, a város civil szervezeteiben, és a város közéletében azt az áldozatos munkát, amellyel Makó az elmúlt években szövetségben, együttműködésben gyarapodhatott és fejlődhetett. Isten éltesse minden makói honfitársamat augusztus 20-án.

Tisztelt Makóiak!

A múlt század elején egy ilyen izgalmas vita alakult ki arról, vajon mi lehet a székelykapuk eredete. Volt, aki az ornamentika, a díszítések felől közelítette meg a kérdést, és Ázsiában vélte megtalálni a székelykapuk előképét. Volt, aki a különleges alkotások földrajzi elterjedése felől vizsgálta a dolgot, egy olyan alkotást keresett, mint a hajdani gyepűkapuk, vagyis a szállásterület szélén fölállított határjelzőkben bukkant rá a székelykapuk eredetére.

Akárhogyan is volt és akárhogyan is van, kedves makóiak, a székelykapuk, ahogy azt előbb hallottuk két világot választanak el, vagy két világot kapcsolnak össze egymással. A kintet és a bentet. Az idegent és a sajátot. A hazát és világ maradékát. Márpedig a székelykapu – átvitt értelemben – ma is őrzi ezt a funkcióját. Azt tehát, hogy egyszerre véd az ismeretlentől, és köt össze minket azzal, ami a miénk és a sajátunk. A családdal, a településsel, a nemzettel. A közös hittel és a közös a kultúrával.

A székelykapuk – álljanak bárhol is a világban, a trianoni határoktól keletre vagy nyugatra – mindig üzennek valamit a magyaroknak. Az üzenik, hogy a székelykapuval jelölt talpalatnyi földön otthon vagyunk. Aki járt már Csíkban, az tudja, hogy ezeknek a csodálatos építményeknek van néhány jellegzetes fölirata. Ilyen az is, ami erre a makói székelykapura fölkerült, a Polgármester Asszony kezdeményezésére.

„Őseidnek szent hitéhez, nemzetednek gyökeréhez – testvér – ne légy hűtlen soha!”

Nincs ennél szebb, igazabb és fontosabb mondat, amit a magyar állam születésnapján, Szent István királyunk napján elmondhatunk. És fordítva: nincs beszédesebb napja, alkalmasabb időpontja e székelykapu felállításának, mint a magyar nemzet, a magyar állam születésének napja, augusztus 20-a.

A magyar államot ugyanis, a történelmi korszakhatároknál, a nemzeti sorsfordulóknál mindig újra meg újra meg kellett alapítanunk az elmúlt ezer esztendő során. A Szent István-i alkotmányt minden nemzedéknek újra meg kellett erősítenie. Meg kellett erősítenie, és meg kell erősítenie a mi nemzedékünknek is. Egy ilyen nagy munkánál pedig érdemes tisztában lenni az alapokkal. Érdemes ismernünk az alapvetéseket. Elsősorban is azt, hogy István királyunk több mint ezer esztendővel ezelőtt egyértelmű utat mutatott mindannyiunknak, nekünk, mai magyaroknak: Magyarországnak és a magyaroknak a kereszténységhez és a Nyugathoz kell tartoznia. Ez a magyar megmaradás föltétele.

Mert – a kereszténységgel együtt – Nyugatról jött a szabadság. A keresztény szabadság, vagy ahogy ma gyakran mondjuk: az európaiság. Az elmúlt ezer esztendőben – kedves makói honfitársaim – meg kellett tanuljuk, hogy szabadságot, kereszténységet csak nyugatról kaphatunk. Az ateizmus, az iszlám és a diktatúra jött keletről az elmúlt ezer esztendőben. Keletről évszázadok óta mindig csak a zsarnokság és a bizantinizmus érkezett. Zsarnokság és bizantinizmus, valamint a kereszténységgel nem pusztán együtt élni akaró, de azzal egyenesen vetélkedő, annak a helyét átvenni igyekvő iszlám, amely bizony egészen mást gondol a szabadságról – a hétköznapok szabadságáról, vagy éppen a nők szabadságáról –, mint mi keresztények. Mint mi, európaiak.

Magyarország nyugatias és keresztény ország lesz, vagy nem lesz – voltaképpen ezt üzeni Szent István legfontosabb, íratlan intelme, amelyet nem – vagy nem csupán – Imre herceghez intézett. Hanem hozzánk, mindannyiunkhoz: az eljövendő évezredek minden magyarjához.

Hölgyeim és Uraim!

Tisztelt Szent István királyra emlékezők!

Államalapító Szent István úgy orientálta a magyarokat nyugat felé, ahogy Mózes vezette a népét a Kánaán felé. Az pedig, hogy – az őshazához képest – nyugaton jelölte ki a magyarok számára nemcsak a földrajzi, hanem a lelki-szellemi szállásterületet is, a fiatal magyar államot egyúttal a korabeli Európa egyik legkorszerűbb – ma úgy mondanánk – legversenyképesebb és legjobb államává tette.

A keresztény szabadság megvédésén túl ugyanis éppen ez a Szent István-i örökség másik fontos eleme. Az, hogy a hagyományok megőrzése, a múlt tisztelete nem jelentheti a jelen és a jövő megtagadását. A nemzeti-keresztény világlátás nem jelenthet maradiságot. Nem jelenthet újpogányságot, gyanús vonzódást az áltudományokhoz, és gépromboló indulatokat a technika fejlődésével szemben. A múltat az a nép őrzi a leghűségesebben, amely minden korban képes megnyerni a jövendőt. Ez igaz volt az elmúlt ezer évben, és igaz ma is.

A korunk nagy kihívásait, mint a klímakatasztrófa, a globalizáció vagy a digitalizáció ma sem tagadni és vitatni kell, hanem megérteni. Azután alkalmazkodni hozzá, és megoldásokat kínálni rá. Ha szembe jön egy probléma nem kitérni, vagy tagadni, hanem legyőzni kell. Ugyanis, aki a valóságot tagadja – kedves barátaim – aki Magyarországon a valóságot tagadja, azt nem a külső és a belső ellenfelei győzik le, hanem a valóság, a történelem maga.

Hölgyeim és Uraim!

Magyarország az elmúlt bő évtizedben arra törekszik, hogy a Kárpátoktól délnyugatra – itt, Közép-Európában – végre visszaszerezze a meghatározó szerepét, amelyre a történelme, az adottságai és a képességei feljogosítják. Ehhez azonban a politika nem elég: mindehhez, a nemzeti szuverenitásunk elmúlt 10 éves megerősítése csupán eszköz. Igaz, az egyik legfontosabb és leghatékonyabb eszköz.

A magyar hegemónia, a magyar erő valódi fedezetét azonban a gazdasági, szellemi, tudományos teljesítmény adhatja csak meg. Ebben a munkában sajnos még nem tartunk ott, ahol tarthatnánk, és ahol tartanunk kellene, ha 2030-ra csakugyan a közép-európai térség legversenyképesebb, legélhetőbb – sok tekintetben – Európa legjobb országává akarjuk tenni Szent István államát.

 

 

Mi, mai magyarok 2019-ben nem kevesebbet kell, kitűzzünk magunk elé, mint hogy tíz esztendő múlva, 2030-ra Magyarország Európa egyik legjobb helye legyen. Magasabb egy főre eső nemzeti jövedelem. Versenyképesebb mezőgazdaság és ipar. Versenyképesebb állam. Modernebb, versenyképesebb oktatás. Hatékonyabb és igazságosabban elérhető egészségügy. Okosabb, innovatívabb gazdaság. Polgárosodottabb és nyugati értékeiben megingathatatlan társadalom. Erősebb keresztény, tulajdonos középosztály. Ezek mind-mind föltételei a jövő megnyerésének, a nemzeti megmaradásnak. Az új, most kezdődő ezer évnek.

Bizonyos területeken – legyünk őszinték – kevesebbet, bizonyos területeken pedig többet tettünk ezekért. De egyik területen sem tettünk még eleget. Nincs még késő, kedves barátaim!

Van elég társadalmi támogatottságunk. Van történelmi kényszer, ami sarkall bennünket, és van még idő is arra, hogy a polgári kormány munkájával közelebb vigyük Magyarországot a Szent István-i állam eszményéhez. A keresztény, tehát szabad, és a nyugatos, tehát versenyképes magyar állam eszményéhez.

Hölgyeim és Uraim!

Tisztelt emlékezők!

Jó érzés, és büszke dolog arra gondolni, hogy 2010 óta új idők járnak a Kárpát-medencében. Olyan idők, amikor mi, magyarok nemcsak valóságosan, egy-egy településen állíthatunk székelykaput, hanem képletesen is. Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével a magyar szuverenitás, a nemzeti önrendelkezés 2010 óta tartó harcos visszaszerzése és bátor belakása, valamint annak az egyszerű, tőlünk mégis sokáig megtagadott jognak az érvényesítése, hogy a magyarok életéről nem dönthet más: csakis a magyarok. Mindez voltaképpen egy hatalmas, reményeink szerint Brüsszelből is látható szellemi székelykapunak a fölállítását jelenti. Egy olyan nemzeti székelykapunak a felállítását, amely megvéd minket a nemzeti érdekkel ellentétes szándékoktól, és amely mögött mi, akik ezt a tájat a szülőföldünknek nevezhetjük, békében és végre gyarapodásban élhetünk. Európai polgárhoz méltó módon, de a hagyományainkhoz hű magyarként.

A nemzeti szuverenitás megerősítése, ennek a bizonyos szellemi székelykapunak a fölállítása az egyik és legfontosabb eszköze nemcsak a teljesítményalapú magyar fölény megteremtésének, hanem a nemzet határok feletti békés újraegyesítésének is. Hiszen minél nagyobbak és minél egységesebbek vagyunk, mi, magyarok, annál többre lehetünk képesek az új évezredben.

A székelykapuk – a szellemi és valóságosak egyaránt – nagy és erős alkotmányok. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne volna dolgunk velük. Hogy ne viseltetnénk felelősséggel irántuk. Van felelősségünk a valóságos és a képzeletbeli, szellemi székelykapukkal szemben is. Időről-időre meg kell erősítenünk mindegyiket. Ápolnunk kell a fájukat, védenünk kell a felületüket a külső erők pusztításával szemben. Ami a szellemi székelykapuinkat illeti, legközelebb október 13-án, az önkormányzati választásokon vár ránk ez a feladat. Akkor lehet és kell magyarként tenni a nemzeti szuverenitást védő szellemi székelykapuért. És akkor lehet és kell tenni makóiként ezért a szellemi székelykapuért. Azért, amely 20 évnyi sodródás után új teret nyitott a fejlődés előtt. És azért, amelynek nagyon is kézzelfogható mementója itt áll mától a Csanád vezér téren.

Hölgyeim és Uraim!

Tisztelt Makóiak!

Engedjék meg, hogy egy másik jellegzetes, a szívemnek különösen kedves székelykapu-fölirattal zárjam ezt a rövid megemlékezést.

„Házad lehet bárhol, de hazád csak itt!”

Isten éltesse a makóiakat. Isten éltesse a magyarokat, és Isten éltesse Magyarországot még sokezer évig!