Blog

Parkoló-pályán

A téma olykor tyúkszemes.

Sokszor gondot jelent mostanság a kisvárosi közlekedés, hát még a megállás. És nem csak vezetéstechnikai kérdésről van szó. Nyilván örvendetes egyrészt, hogy pörög az idegenforgalom, sokan látogatnak Makóra, rácsodálkoznak a fejlődésére, szépülésére és növekszik azok száma is, akik hosszabb időt terveznek eltölteni településünkön, jönnek, maradnak és parkolnak, ahol tudnak. Másrészt felgyorsult a világ is, fokozódnak az elintéznivalók itt helyben is, megy a logisztikázás, ki hogyan, mivel ér a leggyorsabban a dolgai végére. Ésszerűnek tűnhetne az autózás és ma már nem ritkaság, ha egy család több járművel is bonyolít. Meg emellett változtak is a használati szokások, kényelmesebb pl. rossz időben, nagy bevásárláskor négykerekűt használni.  Viszont nagyon gyakori, hogy csak egy vagy két személy használ  egy nagyobb befogadó képességű gépkocsit. Ez a gondolat más utakra is vihet (környezetvédelem, takarékosság, energiaspórolás stb.), de témánkat illetően maradjunk a „egyre több autó kevés helyen nem fér el” problematikájánál. Amit bizonyára mindenki tapasztalt már egy-egy áruház, iskola, hivatal stb. előtt. Vagy, társasházi lakosként a saját utcafrontján is. Én konkrétan rendszeresen bosszankodom egy túloldalban lakó szomszéd nagy járműve miatt, ami rendszeresen előttünk és persze az árnyékos részen áll. Nem tilos, csak dühítő. Persze, lehetne garázst bérelni, de konkrétan nekem nem éri meg, cirkuszolhatnék is, de minek, így marad az állandó megállóhely vadászat. Ami viszont sokszor kalandos lehet, főként piacos napokon és hétvégén, de általában akármikor.

S ha sikerül is találnunk, az izgalmak még itt sem érhetnek véget. Nem feltétlenül technikai szempontból, de akár ez is néha bajok forrása lehet. Úgy gondolom, a parkolás bizalmi téma is és a kölcsönösségnek is nagy szerepe van. Hogy miközben vigyázunk a saját eszközünkre, a másiké is fontos, hogy ne sérüljön. Vagy ha a legjobb szándék mellett adódott valami karc, akkor azt vállaljuk, cetlit hagyunk, elérhetőséget. Vagy nem okozunk felesleges gondot azzal, hogy két sávot elfoglalva, más bejárójára, tilosban vagy a közlekedést akadályozva állunk meg. Persze, ettől még nem lesz több parkolóhely a városban, de azért amit lehet, tegyünk meg.  Amúgy meg vannak törekvések a bővítésre és igazán örülhetünk annak is, hogy a területeket díjmentesen lehet igénybe venni a város minden részén (utóbbi tényre több hozzánk látogató már rácsodálkozott). Most a nagy hőség és télen majd a zord időjárás sokakat arra inspirál ugyan, hogy rakja le a négykerekűt és váltson más közösségi vagy egyéni formákra, meg talán a tudatosság is egyre nagyobb hangsúlyt kap a jövőben az autóhasználatot illetően.

Akárhogyan is lesz, a közlekedés és annak részeként a parkolás mindig is társasjáték lesz. Ahol illik betartani a szabályokat, mert csak így lehet nyertes mindenki.