Makó Színes

A hét embere: Márton Imre

Márton Imre, a Makó Budo Klub vezetője, 6. danos aikidó, 5. danos battodó mestere és az Erdei János Városi Sportcsarnok vezetője sokat tett, hogy Makó kiemelkedő szerepet kapjon a keleti küzdősportokban. Ezen a héten őt köszöntjük a hét embereként!

– Ha Mako Budo Klub, akkor Márton Imre. Honnan jött a küzdősportok szeretete?

– Gyerekként az egykori Bartók Béla Általános Iskolába jártam: amikor első osztályos voltam, akkor adhatták át a JUGYU sportpályáját, ahol egy háromtusa versenyt szerveztek a piciknek. Ebbe a csoportba belekerültem. Sokáig az atlétika vonalát követtem, főleg az általános iskolásként. Emellett kipróbáltam a sakkot, pingpongozást és a birkózást is, ahol aztán maradtam is és egyesületi sport szinten űztem az atlétika mellett. Ebben az időben Makón két csoport volt. Sok emberrel ebben az időszakban ismerkedtem meg, például Tóth Gáborral és Makó Jánossal, így mondhatom, hogy ekkor kezdődött el a küzdősportokkal való kapcsolat.

– Mikor jött képbe a keleti küzdősportok?

– A középiskolában a birkózó vonal erősebben folytatódott, miközben az atlétikát is űztem párhuzamosan. Felvételiztem, majd fel is vettek a szombathelyi tanárképző főiskolára és innentől kezdve a tornát is kellett gyakorolnom. Ez egy nagyon szenvedős időszak volt, de teljesíteni kellett. Szombathelyen kerültem kapcsolatba a keleti küzdősportokkal. Először a judoval szerettem volna foglalkozni, de egy könyvben azt olvastam, hogy a legjobb, a leghatékonyabb, a legnehezebben elsajátítható és a legeknek kikiáltott az aikido. Úgy gondoltam, akkor ezzel kéne kezdeni és 1982-ben jelentkeztem egy szombathelyi egyesülethez. Azt hangsúlyoznom kell, hogy nem voltak egyszerű helyzetben a keleti küzdősportok, hiszen a rendszerváltás előtt volt ez. Megtűrték, de nem támogatták.

– Mikor határoztad el, hogy megalakítod a Mako Budo Klubot?

– Miután végeztem a főiskolával, hazajöttem. Körülbelül 20-an nekivágtunk karate és aikodo edzéseket tartani párhuzamosan, valamint én az akkori művelődési központban kezdtem el dolgozni és ott lehetőséget kaptam arra, hogy elindíthassak egy gyerek aikido csoportot, szakkörként. Amíg a felnőtt csapat ment, addig a kicsiknek szánt kevésbé működött. Miután híre ment, egyre népszerűbb lett és a köztudatban is benne volt. A fejembe vettem, hogy a birkózást újra kéne indítani, miután megszűnt. Elsőként grundbirkózó versenyeket szerveztünk, városi támogatás nélkül, de a művelődési ház támogatta. A nyílt napokkal, a bemutatóedzésekkel, az iskolalátogatásokkal és egy filmmel sikerült olyan motivációt elérnünk, hogy az első versenyre 250 felsős gyermek összejött, és jelentős része az akkori Bajza utcai iskolából érkezett. Egy évvel később az aikido csoport ott tartott, hogy egy haladó csoport is működött és egy jelentős létszámú kezdő gyerekcsoport is, mindeközben a felnőtt csoportok is népszerűek voltak. Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy hozzunk létre egy olyan egyesületet, amely a küzdősportokkal foglalkozik, elsősorban harcművészetekkel. Ebben mások partnerek voltak, így 1989-ben elérkezett az a történelmi pillanat és megalakult a Mako Budo Klub három szakosztállyal. Az elején volt olyan is, amikor 250-300 tagunk volt.

– Mitől lehetett népszerű akkoriban az aikido, a kick-boksz és a karate?

– Szerintem az aikidonak nagy lökést adott az akkori Steven Segal-filmek, azok egy új színfoltja volt az akciónak. Az ütős-rugós részekkel már korábban találkoztak az emberek, hiszen voltak nindzsás és a Jean-Claude Van Damme-filmek. Egy-egy film után érezhető volt, hogy sorok álltak nálunk. Persze, volt fluktuáció is, de így sok új tag tudott csatlakozni. Ennek köszönhetően Makó a vidéki aikido központja lett. Hiszen szerveztünk nemzetközi edzőtáborokat, rengeteg országos és világversenyen vettünk részt, felléptünk és bemutatókat tartottunk, majd a Budo Gálát is elindítottuk, amely nemzetközi rendezvénnyé nőtte ki magát. Az elmúlt 24 évben számos európai és világversenyen nyertek bajnokságot a tagjaink, minden szakosztályunk rendelkezik valamilyen magas eredménnyel.

 – A jövőt illetően milyen célokat, terveket tűztetek ki a Mako Budo Klubbal?

– Minden év egy picit a talpon maradásról szól. A jubileumi években mindig plusz rendezvényeket szervezünk: idén, a 30. évforduló alkalmából minden szakosztálynak lesz valami programja. Ha erre az évre visszanézünk, akkor látjuk, Makón tartottuk meg az Aerobik Diákolimpiát, az Európai Aikido Szövetség éves közgyűlésének és IV. Nemzetközi Aikido Konferenciának is a város adott otthont. Úgy gondolom, ezek komoly rendezvények voltak. Hamarosan megszervezzük a Taekwondo Diákolimpiát és az Erdei János Ökölvívó Emléktornát idén már 11. alkalommal lesz megtartva. Úgy gondolom, ez is nagyon fontos, hogy megrendezzük, hiszen ez a sportnak és a városnak is reklám, illetve az idegenforgalmat is növeli. A hosszútávú tervünk pedig az, hogy a Budo Klub működjön, a felszereléseket fejleszteni tudjuk. Bízok benne, most a 30 év kapcsán, hogy a Budo Klubnak még legalább egy újabb harminc éve van még vissza, de persze legyen több, hiszen az a cél. Azért hozunk létre valamit, hogy legyen több. Makó város sportjának lapjaira ezek a Budo Klubos eredmények és évek felkerülnek, hiszen a szakemberek, versenyzők, segítők, szülők és a közösség nélkül nem működne.