Belföld Hírek

Zuhanórepülő üzemmódba kapcsoltak a szocialisták

Szanyi Tibor próbált vészjelzéseket leadni a süllyedő hajóról, ám a maradék koncért lehajoló pártvezetés kihajította – írja a Magyar Hírlap. A lap MSZP-s forrásai szerint egyre nehezebben bírják helyi szinteken az MSZP-ben azt a kiszorítósdit, amit a DK és a Momentum folytat.

„Három kormányon töltött ciklus után 2010-re középpárttá, 2018-ra pedig fővárosi kispárttá zsugorodott az MSZP. Ezt követően megpróbáltunk stratégiát váltani, az ellenzéki összefogás élére állni, ám az európai parlamenti választás eredménye elsöpörte a nagyívű elképzelé­seinket” – ismerte el lapunknak szocialista forrásunk. Hangsúlyozta, utolsó mohikánként a párt alelnöke, Szanyi Tibor próbált vészjelzéseket leadni a süllyedő hajóról, ám a maradék konchoz görcsösen ragaszkodó pártvezetés kihajította a pártból. Ennek előtte – tesszük hozzá – egy korábbi pártelnökkel, Mesterházy Attilával szemben is fegyelmi eljárást kezdeményeztek, indítványozva a kizárását, ám a Fidesszel történő kollaboráció vádja nem állt meg.

Az új baloldali párt alapításán gondolkodó Szanyi – aki ígérete szerint augusztus végén indítja el új mozgalmát – azt mondta, az MSZP-t az évezredfordulón alkotó közösség kilencven százaléka kiszállt a vonatból, és a mai vezetői magatartás csupán a még elérhető egy-két önkormányzati pozíció bezsákolására, illetve a maradék pártvagyonra koncentrál.

A szocialistáknál a kampány során mindennapossá váltak a kilépések, sőt a kizárások. Előbbire példa Hunvald György esete, akit a VII. kerületben elnökké választottak, ám miután az összefogósdiban a passzátszelet fújó Gyurcsány-féle DK és a Momentum hallani sem akart a hivatali visszaélés miatt elítélt Hunvaldról, az MSZP is fejet hajtott. Holott korábban még foggal-körömmel védték őt, azt állítva, csupán koncepciós eljárás folyt ellene. A DK ugyanakkor a szintén MSZP-s Czeglédy Csabával szemben nem volt ennyire kritikus, nem emelt vétót, holott őt bűnszervezet irányításával vádolják, és szintén képviselőjelölt Szombathelyen.

A kizárásra pedig Józsefvárosban találunk példát, ahol az MSZP-s Körmendi Gábor Attila bejelentette: elege lett az ellenzéki pártok marakodásából, önállóan indul a választáson. Pártja erre azonnal kizárta. Az MSZP-s jelöltek nehezen dolgozzák fel, hogy azt kérik tőlük, lépjenek hátra. A Pest megyei Gödön emiatt az „összellenzéki” polgármesterjelöltet úgy mutatták be, hogy az MSZP meg sem jelent. Nem meglepő, hogy az MSZP-s Czeglédy Csaba, akit bűnszervezet irányításával vádolnak, szintén képviselőjelölt. Forrásaink szerint egy csúfos szereplés az önkormányzati választáson elsöpri a mai pártvezetést.