Hírek Színes Térség Top

Százak szórakoztak szombat este a Pitvarosi „Bícs” Soundon

Hogyan pukkasszunk ki egy léggömböt egy lány lába közt kerékpárral? Nos erre a kérdésre is választ kaptak a Pitvarosi Falunapok szombati műsoraira kíváncsi helybéliek. Holnap veheti át díszpolgári címét Dénes László és Kasuba Róbert plébános.

Pénteken este a Mamma mia 2. című film szabadtéri vetítésére gyűltek össze a helybéliek, akik rengeteg lila hagymás zsíros kenyeret fogyasztottak el, miközben a szúnyogok őket kóstolgatták. Ma, szombaton – munkanap lévén – délután 5-kor folytatódtak a programok, mindjárt az orosházi Extrém Bike Show kerékpárosai érdekes mutatványaival. A különleges, ülés nélküli bicajokkal ugrattak, földön fekvő önként jelentkezők és asztalok felett, de azt is bemutatták hogy lehet kipukkasztani kerékpárral egy léggömböt egy lány lába között.

– Hagyományos ez a rendezvény, de négy települést is érint, Pitvaroson mellett, Csanádalbertit, Ambrózfalvát és Nagyért, az első kettőn szeptemberben lesz a falunap, az utóbbiban pedig már volt – mondta Tószegi Gyula szervező. – Ez a három nap a közönségnek szórakozás, a rendezőknek pedig munka – tette hozzá.

– Nagyon jó falunapra készülünk, remélem mindenki jó érzi majd magát és a fellépőket is szeretettel és nagy tapssal fogadják majd – mondta köszöntőjében Radó Tibor polgármester.

A színpadi háttérfelirat szerint a pitvarosi „Bícs” Soundon a műsort a Pitvarosi Dance Club fiatalabb és idősebb fellépői folytatták, a meghatódottságtól könnyező nagymamák, illetve a szülők és a testvérek előtt. Nagy meglepetést okoztak a Betonpillangók, akik hatalmas kalapos jelmezekben léptek a színpadra, nem ki csodálkozást és derültséget okozva.

A nagyon meleg miatt a szervezők ingyen ásványvizet osztottak. A szemfüles vendégek közül néhányan azonban alaposan felkészültek az időjárás megpróbáltatásaira: hűtőládában hozták otthonról a sört és a szeszmentes üdítőket.

navigate_before
navigate_next

A hangulatra alaposan rásegítettek a testvértelepülésről érkezők. A szlovákiai pozsonyvezekényi fellépők népies, vidám előadásukkal alaposan megnevetették a közönséget. Este, már lapzártánk után lépett színpadra Peter Srámek, majd kezdődött a Michael Jackson Emlék show. Ezt követően zenél Lopusni Róbert, majd kihúzzák a tombola nyereményeket. A fődíj egy laptop!

Vasárnap délelőtt 10 órakor kezdődik a búcsúi szentmise a Nagyboldogasszony templomban, majd megemlékezést tartanak a Petőfi téren.

Vasárnap adják át a díszpolgári címet Dénes Lászlónak, aki a rendszerváltás után képviselőként dolgozott, majd 2006-2010 között polgármesterként szolgálta a települést. Szintén díszpolgári címet kap Kasuba Róbert plébános, aki az idén tíz esztendeje szolgál Pitvaroson, s az egyik legikonikusabb alakja a helyi közéletnek, nagyon sok feladatot vállal, s azokat nagy szeretettel végzi. Köszöntik a fél évszázad házasságot kötött Majó Mihályt és feleségét Ica nénit, aki a magyar-csehszlovák lakosságcsere idején egy éves korában telepítettek át ide a Felvidékről. És elismerő oklevelet kap az idén nyugdíjba vonul két óvodapedagógus és két pedagógus.