Hírek

„Széles politikai szakadékok szabdalják az ellenzéket”

A DK és a Momentum a legszélsőségesebb párt – állítja az Alapjogokért Központ vezetője. A választó egymással marakodó, egyszer megegyező, majd azt felrúgó ellenzéket lát.

A szélsőséges és vállalhatatlan politikusaiktól megszabadulni képtelen balliberális ellenzéki pártok megérdemlik a bukást – nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója.

Az, hogy a Momentum egy volt SZDSZ-hez kötődő állampárti ügynököt támogat önkormányzati képviselőjelöltnek Terézvárosban, túlmutat azon, hogy a Momentum az új SZDSZ – mondta a lapnak Szánthó Miklós azzal összefüggésben, hogy Soproni Tamás, az ellenzék által támogatott VI. kerületi polgármesterjelölt csapatában Gaár Iván személyében egy korábbi III/III-as ügynök is megtalálható. Az Alapjogokért Központ igazgatója szerint a Momentum nem egyszerűen az új SZDSZ – hanem sokkal rosszabb annál, mert bár szavakban új időknek új szeleit hirdetik, ugyanazokat a reflexeket láthatjuk részükről, mint egykoron az SZDSZ-től. Sőt, még annál is gyomorforgatóbbakat – tette hozzá. „Nemcsak, hogy skrupulus nélkül összefognak a balliberális elit nomenklatúrájából bárkivel, vagy nyíltan pártolják a homoszexuális-propagandát, de Brüsszelben kifejezetten a nemzeti érdekek ellen áskálódnak. Magyar fideszes jelölteket nem, viszont magyargyűlölő román politikusokat támogatnak vezető EP-s pozíciókra. Sőt – amire még talán az SZDSZ sem vetemedett – politikusaik, például Cseh Katalin abortuszgyárként működő külföldi szervezetek számára gyűjtenek pénzt” – mondta az Alapjogokért Központ vezetője, aki szerint ezért a DK mellett a Momentum a legszélsőségesebb párt a mai magyar politikai palettán.

Szánthó Miklós szerint nem segíti az ellenzéki összefogás sikerét az sem, hogy az ellenzéki összefogás vállalhatatlan jelöltjeivel szemben sorra olyan bukott, régi baloldali és liberális politikusok is elindulnak, mint például a volt budapesti LMP-s vezető, Moldován László, vagy a jogerősen elítélt volt szo­cialista Hunvald György, aki a polgármester-jelöltségéhez már ötezer aláírást gyűjtött össze. A szakjogász szerint egyszerre van jelen egy „centripetális” és egy „centrifugális” erő az ellenzéki oldalon.  „A szükségszerűség azt diktálná, hogy összefogjanak, miközben a valóság az, hogy az egyes szereplőket széles politikai szakadékok, erős személyes konfliktusok választják el egymástól. A választók csak egy egymással marakodó, egyszer megegyező, az azt követő napon pedig e megegyezést felrúgó, majd újra összeboruló és újra összevesző ellenzéki politikai családot látnak. Ez sok mindenről tanúskodik, de megbízhatóságról és stabil vezetői képességekről a legkevésbé” – húzta alá Szánthó, hozzátéve, hogy közben az egyes, már a végelgyengülés felé tartó ellenzéki pártok pedig már csak egyfajta túlélési morfininjekcióként tekintenek a helyhatósági választásokra. Szánthó szerint éppen ezért az októberi szavazataikkal már nemcsak a helyi viszonyokról dönthetnek a választópolgárok, hanem arról is, érdemel-e még országos politikai esélyt a Magyarországot egyszer már a tönk szélére sodró balliberális oldal. Az ellenzék  alkalmatlanságát és érdemtelenséget jól mutatja az is, hogy Karácsony Gergelyről a napokban nemcsak az derült ki, hogy elvtelenül bárkivel képes együttműködni, de az is bebizonyosodott, hogy állítása ellenére nem volt képes összebékíteni az egymással harcoló ferencvárosi ellenzéket sem.

 

Forrás: Magyar Hírlap | Borítókép: illusztráció, archív fotó