Hírek

Az alkotás rejtelmeibe is betekinthettek az érdeklődők a művésztelep nyílt napján

Immáron XII. alkalommal rendezik meg a Natura Marosmenti Művésztelepet, amely a mai napon megnyitotta kapuit a művészet iránt érdeklődők előtt is.

Mint Karsai Ildikó portálunknak elmondta: a nyílt nap azért is fontos, mivel a műtermi, művésztelepi hangulat hozzátartozik az alkotófolyamathoz, így ennek megvalósításával szeretnének egy kicsit hozzájárulni a befogadó közeg élményanyagához, a látogatás eredményeképp pedig pár dolgot más szemmel is láthatnak a látogatók.

A művésztelep vezetője kiemelte: így a résztvevő láthatja az alkotás folyamatát, hogy hogyan valósul meg a műtárgy, milyen eszközöket, technikákat használnak, ezek pedig a kiállításon nem evidens dolgok, így a laikus közönség számára külön érdekesség, hogy hogyan készül egy-egy grafika, festmény vagy egy plasztika például – a labirintus/magánút tematikát felölelő kiállítást pedig hamarosan meg is tekinthetik az érdeklődők.

– A labirintus/magánút kettős értelmezésű, jelzésértékű fogalom véleményem szerint, ez az első olvasatán túl sokkal több, szerteágazóbb és mélyebb világokat tárhat fel. Hiszen ugye az életünk is egy nagy labirintus átvitt értelemben, ehhez pedig a műfaji és stílusbeli megközelítéseken túl azok a gondolatok, amik ezekhez kapcsolhatók és feltárják ennek a fogalomnak a rejtett értékeit és útjait, ez úgy gondolom, hogy nagyon izgalmas és mindenkit megérintő téma lehet. Hiszen ugye nem tudunk elvonatkoztatni a valóságtól, abban vagyunk, abban élünk, és azt próbáljuk ezekkel az eszközökkel bemutatni, megkeresni – fogalmazott Karsai Ildikó.