Makó

Fejér András volt a nyár esti beszélgetések első vendége

Kezdetét vette a “marosmenti Konstantinápoly” nyári kulturális program pódiumest-sorozata, amelynek első vendége Fejér András harsonaművész volt.

Számos téma; önéletrajzi, szakmai és személyes kérdések is felmerültek a Zsinagógában tartott beszélgetésen: mint Fejér András a beszélgetést követően portálunknak elárulta, sokkal jobban izgult a beszélgetés előtt, hiszen nem tudta, mit és milyen stílusban és módon fog kérdezni tőle Nagy Zsolt, akihez mintegy 30 éves barátság fűzi. A harsonaművész elmondta, könnyen ment a válaszadás, a hangulat pedig kitűnő volt, hiszen a közönség nagyon figyelt.

Fejér András ráadásul – akárcsak két évvel ezelőtt –a Művészetek Katedráján is oktat: a Liszt Ferenc-díjas harsonaművésztől megtudtuk, az idei évben 10 növendékkel fog együtt dolgozni, akik között fiatalabbak és idősebbek is vannak, de – mint fogalmazott – az első napot követően úgy látja, remek csapata van, a növendékek között pedig olyan fiatal zenész is van, aki a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen fogja folytatni tanulmányait.

A következő nyár esti beszélgetésre augusztus hatodikán, kedden kerül sor a Vigadó udvarában, ahol Szabó Dénes karnaggyal, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenepedagógussal Gilinger Katalin beszélget majd.