Színes Térség

Keresztalják zarándokoltak a Langó-kápolnához

Régi hagyományt élesztett fel a makói kistérség katolikus közössége; hatvan esztendő után ismét népviseletben, énekes-imádságos zarándoklattal vonultak a hívek az apátfalvi Langó- kápolnához. A kis templom búcsújára, Havas Boldogasszony ünnepére több százan gyűltek össze augusztus első vasárnapján a szent helyen.

Egy csodás rátalálás hívta életre a festői szépségű neogótikus kápolnát a csanádpalotai út mentén. A legenda szerint 1900-ban az apátfalvi Langó Mátyás és felesége, Szigeti Rozália fogadalomból építtették fel azért, hogy vihar idején eltűnt fiukat szerencsésen meglelték a helyen álló kereszt tövében. Az eset a Havas Boldogasszony ünnep előestéjén történt, így a kápolnát is a Szűzanya tiszteletére szentelték fel. A kőkerítéssel körbevett, fehérre meszelt falú, színes üvegablakos kis templom a vidék tanyasi lakosságának kedvelt ájtatossági helye volt, kedvező fekvése miatt az utazók megálló helye is. – Az ősök hagyományait szeretnénk tovább éltetni. Az itt élők jól tudták, hogy kétkezi munkájuk mellé szükséges az égi áldás is, ezért tavasztól egészen a termény betakarításáig minden alkalmat megragadtak, hogy Szűz Mária és a szentek ünnepeit megtartsák az egyes munkafázisokhoz illeszkedve. A vallásosság mellett a közösség összetartó erejéről is tanúskodtak ezek az alkalmak – avatott be Jánosi Szabolcs apátfalvi plébános.

Utóbbinak szép bizonyítéka, hogy a mai napig összefogással szépül a jövőre 120 éves kápolna a három fontos ünnepére. – Búzaszentelőkor és a búcsúra virágokkal, betakarításkor pedig terménnyel ékesítjük az oltárt, a kápolna előtti és a 16 kerítésoszlop keresztet – tudtuk meg Ferenci Ferencnétől, aki több mint harminc esztendeje díszíti segítőivel a fogadalmi helyet. Julianna néni a környéken nőtt fel és még emlékszik a régiek ájtatos és hagyománytisztelő életére.

Ezt idézték fel most a különböző településekről érkező hívek csoportjai. – Az apátfalvi, csanádpalotai, királyhegyesi, nagylaki, magyarcsanádi és zákányszéki keresztalják megérkezése után ünnepi szentmise veszi kezdetét, amelyet körmenet, majd kulturális műsor követ – mondta Langó Imréné. Az apátfalvi hagyományőrző csoport tagja a különleges eseményre helyi selyem viseletben érkezett és azt is elárulta, a népszokások ápolásával is igyekszenek öregbíteni a Langó nevet.

A búcsús misét dr. Janes Zoltán mutatta be. – Ünnep ez a mai az egyháznak és a közösségnek. Lehetőség, amelyen megmutathatjuk összetartozásunkat és örülhetünk a találkozásnak. A Szűzanyát köszöntjük és a fogadalmat, a csodát szeretnénk megélni – köszöntötte a zákányszéki plébános a híveket, akik szép számmal érkeztek Bordányból, Makóról és Kiskundorozsmáról is. A szertartást követően műsort adott a csanádpalotai Kék Ibolya és a királyhegyesi Csurgó néptánccsoport, a Búzavirág Népdalkör és Citerazenekar valamint az Apátfalvi Hagyományőrzők. Az alkalom közös ebéddel zárult.

navigate_before
navigate_next