Hírek Támogatott tartalom

Jó reggelt, Makó!

Támogatott tartalom

11 millióból fejlesztik a játszóteret és a tópartot Kiszomboron, kitűnő tanulókat jutalmaztak Királyhegyesen, a közös sikerek és eredmények lesznek az utcafórumok témája Makón – ezekről is olvashatnak mai hírösszefoglalónkban!

Bővül a Szegedi úti játszótér eszközeinek száma, illetve a Vályogos tó partjára 18 felnőtt játszótéri elemet és 6 asztal-pad garnitúrát helyezhetnek ki, miután a kiszombori önkormányzat két, a Vidékfejlesztési Program keretén belül – a Tisza és Maros Vidéke Jövőjéért Egyesület működési területére meghirdetett – pályázata is sikeresnek bizonyult.

Négy elsős és egy másodikos királyhegyesi kisdiák kapott díszoklevelet és 10-10 ezer forintot tegnap a királyhegyesi rendkívüli testületi ülés elején. A diákok kitűnő tanulmányi eredményét ismerte el ezzel a község önkormányzata.

A közös sikerek és eredmények lesznek az utcafórumok témája Makón: Farkas Éva Erzsébet polgármester és a települési képviselők összesen négy lakossági utcafórumot tartanak majd a városban.

Kilencmilliárd forint értékben újabb négy pályázati felhívást tesz közzé a kormány a Magyar falu programban – közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfői sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Több mint 320 ezer utazó használta a hétvégén a Csongrád megyei határátkelőhelyeket, akik csaknem 94 ezer járművel lépték át az országhatárt. A várakozási idő Röszkén elérte a négy órát, de Csanádpalotán, Ásotthalmon és Tiszaszigeten is voltak olyan időszakok, amikor két órát kellett az utasoknak várakozniuk.

A mai napot pedig a Calpurnia dalával indítjuk!