Hírek Térség Top

30 millióból újulhat meg a királyhegyesi rendelő

Egészen pontosan kétmillió-kilencszázkilencvenkilencezer-kilencszázkilencvenkilenc forintot nyert erre a célra a Magyar Falu Program pályázatán a királyhegyesi önkormányzat.

– A Magyar Falu Program orvosi rendelő felújítására adtunk be pályázatot, és erre egy forint híján 30 milliót nyertünk – mondta portálunknak Horváth Lajos, Királyhegyes polgármestere. Hozzátette, hogy a Jókai utca 27. szám alatti épületben együtt működik az orvosi rendelő, az orvosi lakás és a védőnői szolgálat is. A pályázat az épület energetikai felújítását teszi lehetővé, azaz az épület hőszigetelését, a kazán cseréjét, új orvosi szoba kialakítását, a várótermek és a bejáratok akadálymentesítését, illetve az épület elektromos vezetékeinek és nyílászárói cseréjét.

Kívül-belül modernizálhatják az orvosi rendelőnek és a védőnői szolgálatnak is helyt adó épületet

Az orvosi rendelőhöz utoljára az utóbb a 2008-as népszavazáson elbukott, még 2007. február 15-én vizitdíj idejében nyúltak, akkor az orvosi rendelő várótermét burkolták ki. A rendelőben azonban megmaradt a linóleumpadló, melyet hogy a betegek és az orvos ne bukjanak fel benne, több helyen is egy folttal ragasztottak meg.

+++

A Magyar Falu Program újabb pályázata segítségével az ötezer lélekszám alatti falvakban 186 orvosi rendelő épülhet vagy újulhat meg, összesen 4 milliárd forint értékben, illetve 778 kistelepülésen nyílik lehetőség orvosi eszközök beszerzésére, összesen 2 milliárd forint értékben.

A királyhegyesi orvosi rendelő váróterme

A Magyar Falu Program keretében február vége óta hat pályázati kiírás jelent meg. Az első két pályázaton – amelyek révén egyházi és önkormányzati közösségi tereket fejleszthettek a falvak – csaknem ezer kistelepülés nyert összesen 13 milliárd forintnyi támogatást.

Ezeket követte az egészségügyi ellátás fejlesztését célzó további három kiírás: orvosi szolgálati házak építésére, orvosi rendelők fejlesztésére, építésére, továbbá orvosi rendelők eszközállományának megújítására. Az orvosi eszközök beszerzésére kiírt pályázaton, amelyen 1-től 5 millió forintig lehetett támogatáshoz jutni, csaknem minden jelentkező nyert, a 2 milliárd forintos keret szinte teljesen elégnek bizonyult.

Az orvosi rendelők építésére, felújítására meghirdetett pályázaton a jelentkezőknek csak mintegy fele juthat támogatáshoz. A Magyar Falu Programban fut még egy hatodik pályázat is, augusztusi beadási határidővel, amelyben óvodák építésére, fejlesztésére, férőhely bővítésére tudnak pályázni támogatásért a kistelepülések a rendelkezésre álló 5 milliárd forintos keretből. Hamarosan újabb felhívásokat tesznek közzé.

A program indulásakor tettek egy ígéretet: gyors lesz a pályázatok lebonyolítása és a nyertesek forráshoz juttatása, hiszen az építőipari árak folyamatosan emelkednek. Cél, hogy minél előbb forráshoz jussanak a nyertesek, a 100 százalékos támogatást élvező terveik megvalósításához, így eddig a beadási határidőtől számítva 60 napon belül eredményt hirdettek.

A támogatói okiratok kiadását követően öt napon belül a nyertes pályázó számlájára kerül a támogatási összeg.