Belföld Hírek

Tóbiás Józsefnek el kell döntenie kitölti-e a képviselői mandátumát

Tóbiás Józsefnek, a parlament őszi ülésszakáig egyértelművé kell tennie, hogy kitölti-e a képviselői mandátumát vagy visszaadja azt – tudatta az MTI-hez eljuttatott közleményében az MSZP pénteken.

Azt írták: Tóbiás József jelezte az MSZP-frakció vezetésének, hogy a gyermeke egészségét érintő előre nem látott élethelyzet alakult ki a családjában. Az MSZP-frakció tudomásul vette a képviselő bejelentését azzal a kikötéssel, hogy záros határidőn belül tisztáznia kell a helyzetet, ugyanakkor addig is részt kell vennie az Országgyűlés plenáris ülésein és a képviselői feladatait, ha korlátozottan is, de el kell látnia – tették hozzá.

 

MTI Fotó: Bruzák Noémi (Tóbiás József középen)

Csütörtökön a Blikk írta meg, hogy a Kanári-szigetekre, Tenerifére költözött tavaly ősszel a családjával Tóbiás József, az MSZP volt elnöke. A lapnak a politikus azt mondta: fia légúti problémákkal küszködött, és az orvosok javasolták, hogy olyan helyre vigyék, ahol nincs pollen, por és egyéb allergén anyag. Azt is elmondta, hogy nem vállalt párt- és egyéb tisztséget, a képviselői munkáját pedig ingázással el tudja látni. A lap szerint Tóbiás József két- vagy háromhetente repül Budapestre, a parlamenti menetrendnek megfelelően.

“Amikor kell, jövök, minden olyan ülésen ott vagyok, ahol szükséges” – fogalmazott a lapnak a szocialista politikus.