Hírek

A békéscsabai MSZP közleményben üti a helyi Jobbikot a teljes összefogás kudarcáért

Jobbik

Az MSZP és a Jobbik háborújának köszönhetően atomjaira hullottak a kormányellenes erők Békéscsabán, a helyi szocialisták azonban valamiért fontosnak tartották, hogy csavarjanak még egyet ezen. Legutóbbi, Guinness-rekord hosszúságú közleményükben kitartóan támadták ellenfelüket, teljesen képtelen történet három hónappal az önkormányzati választás előtt – írja az Origo.

Számos budapesti kerülethez és vidéki nagyvároshoz hasonlóan Békéscsabán is több részre szakadt az ellenzék, így minden bizonnyal a békési városban sem valósul meg a teljes ellenzéki egység az őszi önkormányzati választásra. Hétfő késő délután ugyanis a helyi MSZP és a helyi Liberálisok három perc különbséggel tettek közzé hasonló tartalmú közleményt közösségi oldalukon, amelyben a Jobbikot támadták az összellenzéki összefogás széthullásáért. Nem sokat késett a válasz, kedden Kocziha Tünde, a Jobbik helyi politikusa reagált a baloldali pártok vádjaira. Álláspontja szerint nem ők, hanem az MSZP lépett ki az összefogásból, és nekik köszönhető, hogy a tárgyalások nem jutottak előre. Ezt azzal toldotta meg, hogy azt írta, a csabai szocialisták és LMP-sek “az ötéves önkormányzati ciklus alatt nem fejtettek ki tényleges ellenzéki magatartást”. Ezzel jól láthatóan atomjaira hullottak a kormányellenes erők Békéscsabán, a helyi szocialisták valamiért azonban fontosnak tartották, hogy övék legyen az utolsó (?) szó.

Ellenzéki utóvédharcok a békési megyeszékhelyen

“Tévedések vígjátéka, avagy köszönjük a Jobbik kitüntető figyelmét!” – péntek délután ezzel a címmel jelent meg közlemény a helyi MSZP közösségi oldalán. Ahogy az a címből is kivehető, az írás a Jobbikkal és Kocziha reakciójával, személyével foglalkozik, nem egy ponton személyeskedő hangnembe átcsapva. “Igazán megható, hogy a békéscsabai Jobbik vezetője, Kocziha Tünde kitüntető figyelmet fordít az MSZP megnyilatkozásaira. Külön öröm, hogy önigazolást keresve tollat ragad, és szerecsen mosdató közleményben reagál az össz ellenzéki összefogás felbomlására” – fogalmaztak indításképpen, hogy aztán megismételve korábbi álláspontjukat hozzátegyék, a Jobbik rúgta fel a megállapodást. 

Az erős kezdés után pedig boncasztalra vetették Kocziha válaszát, amit állításonként veséztek ki. Mivel a szocialista elemzőközlemény hosszúságát tekintve Guinness-rekordközeli, ezért annak csak a legfontosabb és legkedvesebb észrevételeit idézzük:

  • Kocziha Tünde az általános iskola alsó tagozatának szintjét üti meg, mert nem öt, hanem hét párt vett részt a korábbi tárgyalásokon.
  • “Szerencsére nem az határoz meg egy eseményt vagy szervezetet, hogy Kocziha Tünde mit tart róla. Az álságos szó egyébiránt egy nagyon finom jelzője annak a magatartásnak, amit az általa vezetett szervezet vezetőjeként művelt és művel” – írták arra, hogy a jobbikos politikus arról értekezett, hogy az MSZP a többi párt érdekpolitikája miatt lépett ki a szövetségből.
  • Pár kedves kérdést is kapott Kocziha azért, mert azt írta, helyesen jártak el, amikor a kilépés mellett döntöttek, és nem adták fel az elveiket: “És tessék mondani, a „kilépése” előtt is voltak elvei? Vagy csak elvégezte a feladatát és hátráltatta az együttműködést? Esetleg csak informálta a megbízóit?” 

De hogy valami konkrétumot is tartalmazzon a békéscsabai szocialisták közleményköltészete, abban a következő információmorzsa segített: állításuk szerint a birtokukban van egy július 9-én megküldött e-mail, amelyben a Jobbik jelezte, kiszáll az egyeztetésekből. 

Feltehetően nem lesz egyhamar vége az adok-kapoknak, akinek kedve támad hosszas MSZP-Jobbik marakodást olvasni, az itt megteheti:

Tévedések vígjátéka, avagy köszönjük a Jobbik kitüntető figyelmét!Igazán megható, hogy a békéscsabai Jobbik vezetője,…

Közzétette: MSZP Békéscsaba – 2019. július 19., péntek

Amúgy a Jobbik és az MSZP békéscsabai konfliktusának hátterében az áll, hogy az ellenzéki pártok nem tudtak megegyezni a közös polgármesterjelölt személyében, ugyanis a Jobbik nem zárkózik el Szarvas Péter jelenlegi városvezető személyétől, a baloldal viszont igen. Jelen állás szerint a Jobbik nem indít jelöltet, és nem is áll be a kormánypártinak tartott, független színekben politizáló Szarvas mögé, a balliberális pártok pedig önálló programalkotásba kezdtek. A városvezető, illetve neki a támogatása kapcsán alakult ki a feleket végletesen megosztó vita: ki is a valódi ellenzéke helyben a Fidesznek?  

 

Forrás: Origo | Borítókép: illusztráció