Hírek Térség Top

2 millió 700 ezret nyertek a pitvarosi evangélikusok

Egészen pontosan 2 millió 796 ezer 300 forintot nyert Közösségi célú egyházi programok eszközbeszerzéssel című pályázatával a Magyar Falu Programban a Ambrózfalva-Csanádalberti-Pitvarosi Evangélikus Egyházközség. A képen a felújított pitvarosi parókia.

Az Ambrózfalva-Csanádalberti-Pitvarosi Evangélikus Egyházközség az elnyert támogatást közösségi célú programokat megkönnyítő eszközök, így asztalok, székek, elektronikai eszközök vásárlására fordítja, melyek Pitvaroson segítik majd a hit- és közösségi élet erősítését.

A pitvarosi gyülekezet egyénként tavaly közel 20 millió forintból újította fel a romos parókia épületét. Az ünnepi istentiszteleten Kondor Péter püspök hirdette az igét.

***

Az első pályázati kiírás keretében összesen 13 milliárd forintot nyertek közösségfejlesztésre települési önkormányzatok és egyházközösségek, így több száz fejlesztés indul el országszerte az ötezer lélekszám alatti településeken. A kiírások célja a vidéki településeken nagy számban megürült parókiák, plébániák, volt egyházi iskolaépületek, illetve működő, de korszerűtlen önkormányzati ingatlanok hasznosítása, élettel való megtöltése.

A kormány idén február végén hirdette meg a Magyar Falu Program keretében az első két pályázati felhívást, amely közösségi terek fejlesztésére és helyi identitástudat erősítésére adott lehetőséget a kistelepülések önkormányzatai, valamint egyházközösségek számára.

A falusi önkormányzatok számára kiírt pályázati felhívás 6 milliárdos keretére 461 nyertes pályázat jut, a teljes összeget felhasználták. A helyi egyházi közösségi terek fejlesztése című pályázati felhívás 7 milliárdos keretét szintén teljes egészében szét tudják osztani a 487 nyertes pályázó között. Az első két kiírásra jelentős volt a túljelentkezés, ezért a Magyar Falu Program 2020-as pályázati céljainak meghatározásakor kiemelt figyelmet fordítanak a helyi közösségek fejlesztésére.

A pályázatokat május közepéig lehetett benyújtani. A kiíró Miniszterelnökség hatvan napon belül döntést hozott. A gyors elbírálással a kormány célkitűzése, hogy a falusi emberek minél előbb érezzék a program előnyeit.